Natália nővér a szeretteinkről
„Mi van a szeretteinkkel? Van, aki már 20 éve a templomban gyermekei megtéréséért könyörög…
- Á nem kell! Jézus azt mondta:” Ha őt szeretjük, minden hozzátartozónk és mindenki, akit szeretünk, üdvözül. Ne könyörögjünk érte állandóan. Mondjuk:
JÉZUS A TIEID, MEGHALTÁL ÉRTÜK
Jézus azt mondta: Elég, ha Engem szeretnek. Én, kiket ti szerettek, megmentem. Ha szeretsz, akkor mindent neked adok. Amit csak akarsz. Minden hozzátartozód fontos? Megmentem őket is!
Erzsébet asszonynak, a Szeretetláng üzenetek misztikusának is az ígérte Jézus, amikor a gyerekeiért imádkozott: Van gyermeked, aki nem életében, de halálában megtér. Ha Jézust szeretjük, mindent megad. Tévesen gondoljuk azt, hogy csak akkor, ha több ezerszer kérjük. Ez idő alatt inkább szeressük Őt. Jobban is járunk.
Akkor hogyan imádkozzunk szeretteinkért? Natália nővér tanácsa:
Drága Jézus, gyermekem éppen olyan istentelen, mint tíz éve….Tudom, annyira szeretsz engem, hogy megáldod őt is és megmented őt. Áldalak jóságodért, türelmedért és szeretetedért. Köszönöm, hogy gyermekemet megmented. A többi a Te dolgod.
Mit jelent Jézust igazán szeretni?
Vággyal kell Őt szeretni és kérni kell, hogy szeretni tudjuk. Fontos az is, hogy kérjük el a Szűzanya Szívét. Én villámszerűen szerelmesedtem Jézusba, Szűzanyánk is így szereti Jézust. - mondta Natália nővér. Az nem fordul elő, hogy a Szűzanyában szerelmesedjen egy lélek, mert Ő rögtön Jézushoz viszi az illető szeretetét.
Helyezkedj el Jézus elé kényelmesen, merülj el szeretetének valóságában. Helyezkedj el Jézus ölébe és hallgass! Aztán mondd: Jézus szeretlek, szólj hozzám, vagy tégy velem, amit akarsz. Nem baj, ha közben elalszol, Jézus ez alatt is kegyelmeket fog adni, és utána más, jobb ember leszel. Ha pedig kinyílik az isteni kapu és hívást érzel, menj Hozzá öleléssel és minden más dolgot hagyjál kint. Jézus azt mondta: Nem az a fontos, amit csinálsz, hanem az a fontos, hogy velem vagy.
A sugallatokat el kell kapni. Jézus azt mondta: Én mindenkihez szólok, egy lelket sem kerülök el, csak nem halljátok meg. Mert állandóan beszéltek. Mindig Jézus jelenlétében élj, és figyelj arra, hogy Jézus mit akar.
Forrás: Dr. Nehéz Márta Mirjam OCDS: Élet a szentlélekben / Veszprém 2022 részlet

Lelkiismeret vizsgálat - Felkészülés
M.G.Mária
www.marianus.eoldal.hu
Felkészülés, hogy tisztában legyünk vele, hol tartunk, mivel is kell szembenéznünk a közeljövőben és a mában.
„...Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot.
A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is...” (Jel.12,9.)
Mit érdemes átgondolni:
I. Isten jelzései a természet által; II. Istennel való kapcsolatunk; III. Istenhitünk; IV. Hitvédelem; V. Hazaszeretet; VI. Családpolitika és a különböző elméletek; VII. Életvédelem; VIII. Teljes (testi,lelki, szellemi) egészségünk; IX. Erkölcsi értékeink; X. A hatalomhoz való viszonyunk; XI. Indulatok és fegyelmezettség; XII. Hála és megbecsülés kérdése.
Az itt megjelölt gondolatcsoportokat éppen úgy, mint azt az előzőekben, most is együtt fogjuk vizsgálni, mégpedig az előzőekben nagyjából kitárgyalt pontokból kiindulva. Erkölcsi értékeinket Isten határozta meg, lelkünkbe írta, megértéséről azonban elmondhatjuk, hogy az emberiséggel együtt fejlődött. Az ószövetségi embernek adott Tízparancsolatot az Úr Jézus Tanítása, földi élete, „életmintája” pontosabbá tette. Kétezer év óta pedig misztikusok sokaságán keresztül mutatta meg az Úr, hogy egy-egy konkrét kérdésben mi is lehet a tisztább, Istenhez közelebb álló nézőpont, mi lenne az üdvtörténeti szempontból kedvezőbb megoldás. Ez volt, és ez ma is az ember számára Isten által szeretettel adott „szellemi nevelés” útja, ami napjainkra a sötét szellemi oldal folyamatos kísértése, gáncsoskodása, ravasz beleszólása alapján egyre nehezebbé vált... Legerőteljesebben az olykor elszabadult emberi indulatokban, egyes megnevezhető emberi tulajdonságokban, a fegyelem hiányában, és a hatalomhoz és pénzhez való viszonyunkban mutatkozik meg. A Tanításokban Jézus az igazságot tárja elénk: A Jelenések Könyvében a Végidőkre megmutatkozó szellemi harc, Szent Mihály harca úgy felerősödik itt a Földön a sátán hatalmaskodó, Istennel szemben álló törekvésében, hogy Szűzanya érettünk való könyörgése kevés lesz, ha mi nem állunk Mellé, nem fogunk össze Jézussal, és az Ő Isteni Vezetését kérve nem teljesítjük az Égi kéréseket!
Mára már erőteljes valósággá vált az Istent elhagyó, az életéből Teremtőjét kiiktató, de a csillogó lehetőségek özöne közt ide-oda kapkodó, hajszolt, majd önmagát pusztulásra ítélő ember. Ez egy mélyen szomorú korkép, a kor „társadalmi agóniája”. Ebben élünk társadalmi szinten, sőt a világ össztársadalmi szintjén is ezt tapasztaljuk. Az Úr még időben figyelmeztetett, és leírta szavaival a lelki folyamatot, amiben élünk: „Egyesek úgy viselkednek és úgy fognak viselkedni, mintha értelmesebbek, okosabbak és jobbak lennének másoknál. Majd pedig ítélkeznek mások fölött. Aztán jön a következő szakasz: gúnyolni fogják azokat, akik valódi
egységben vannak Velem, kijelentvén nekik, hogy ők hibásak, bajkeverők, nem tökéletesek. Később pedig igazságtalan lelkületükkel gyűlöletükben vagy félelmeikben rágalmat keltenek mindazok ellen, akik hűek maradnak Hozzám.”
Ha jobban belegondolunk e szavakba: először a büszke okosság, a „te nem tudsz semmit, én jobban tudom” lenézése, majd kioktatás és ítélkezés következik, amit a gúnyolódás és a felbőszült, hazug rágalmazás követ, ami lehet olyan súlyos is, hogy szinte elvakult gyűlölet mutatkozik meg általa. Ez utóbbi már elvezethet a gyilkosságig, tömeges szinten pedig a háborúig. A világpolitikánkban ez jól nyomon követhető. Ezek után a felkorbácsolt indulatok „bűnbakot” keresnek, sokszor a
keresztények ellen fordulnak, és máris ott vagyunk a keresztényüldözésnél, melynek nyomai mai életünkben már az európai országokban is olykor erőteljesen fedezhetők fel.
Ez a folyamat nem önmagától alakul így ki, hanem az erkölcsi értékek fokozatos és egyre erősödő felrúgása, amely a büszkeséget, gőgöt, hatalomvágyat, pénzimádatot követő rossz szabad akarati döntések következménye. Amikor Isten – Ki minden jóval, egészséggel, szép, okos gyermekekkel, az ő felnevelésükhöz szükséges anyagiakkal ellátott – nem lesz fontos az ember életében, akkor a „sötétség szelleme” fokozatosan átveszi a terepet, az ember érzéseit és elméjét. Amikor a szép hagyományok, melyeket őseink megtermeltek, nem érdekesek többé, csak az, hogy mennyi hasznot hajt, mennyi pénzt lehet belőle kicsikarni? Amikor a szülők és nagyszülők megélt bölcsessége már nem érdekes, és az illető szenved, mert belelép ugyanabba a pocsolyába, amibe már nem kellene, hiszen elődei már kikínlódták magukat belőle, akkor már nagy baj van.
De az igazi lélek-baj ott van, amikor a szeretetre és szeretettel teremtett ember lemond a szívéről, és csak ösztönei által akar élni, sőt „okosságánál fogva” jogokat is kreál hozzá. Jogot formál az élet kioltására (abortusz), önbíráskodással a gyilkosságra, a természet törvényeinek megváltoztatására (nemek megváltoztatására). A legrosszabb azonban az, ha istent-játszva az öröklődés folyamatába is beleszól (génmanipuláció által), mintegy „új embert alkotva” ezzel. Ez utóbbi folyamat már régen elkezdődött a növények génmódosításával, mely eleinte jónak tűnt, hasznosnak tűnt... - Pontosan olyan hasznosnak tűnt, mint az „alma”, amiről azt ígérte valaki, hogy „olyanok lesztek, mint az Isten!”...
Itt kell feltenni az élet „nagy” és mély kérdéseit, vagy inkább továbbgondolandó kérdéscsoportjait...
- Alapkérdés minden esetben: elfogadó, kedves, józan, megbocsátó vagy ítélkező, gyűlölködő hozzáállással él valaki?
- Milyen az Istennel való kapcsolatom? Ha egy jó és tiszta képről szembe néz velem az Úr, bele merek-e nézni a Szemébe? Őszintén el tudom-e mondani azt, ami a szívemben van, örömömet, bánatomat, fájdalmamat? Kérem-e a segítségét, vagy félek Tőle és elbujdosok, mint Ádám és Éva tették? Esetleg inkább elfordulok, és azt mondom, majd én „megoldom”?! ... Mennyi bennem a büszkeség, a gőg, és mennyi az elfogadás, és főleg az engedelmesség?...
- Milyen az Isten felé mutatott hűségem? Döntéshelyzetben melyik viselkedési módot szoktam általában választani? Olyat, ami Felé visz, vagy mást? Szavaimmal (káromkodással), tetteimmel bántom-e Őt?... Szolgálom-e, vagy olykor meghunyászkodva elárulom Őt? Külső hatalomra fogom a meghunyászkodást, vagy lelkemből fakad a gyávaság?
- Milyen az élethez való viszonyom? Védelmezem-e növényben, állatban, embertársaimban? Az Irgalom jegyében gondolkozom róla, felemelem szavam a durvaságok láttán, vagy közömbösen félrenézek, esetleg másokra tolva minden felelősséget ítélkezőn szoktam szólni, viselkedni? ...
- Mi a véleményem az abortuszról, a lombik-programról, a gyermekek testi-lelki szenvedtetéséről, az eutanáziáról?
... - Külön-külön mind nagyon komoly kérdéseket vet fel, mert a válaszokban benne van Istenhez és az Általa adott élethez való viszonyunk, egész lelkünk irányultsága!...
- Hogy állok az emberi kapcsolatokkal? A közeli, rokoni kapcsolataim mit mutatnak? Elfogadást, ítélkezést, közömbösséget? S ha valami nem jó, akarok-e, próbálok-e, igyekszem-e rajta változtatni? Hol vannak a hiányosságaim?...
- Milyen a szüleimhez, gyermekeimhez, házastársamhoz való viszonyom? Együttérző, szerető, figyelmes, gondoskodó? Vagy éppen az ellenkezője? Hanyag, oda sem figyelő, különálló, köszönet nélkül elváró, kioktató, basáskodó, kihasználó, stb...? – És mindegyikükkel való kapcsolat külön-külön megvizsgálandó...
- Hogy állok a gyermekneveléshez? Felelősséggel? Vagy csak megyek a magam útján, és hagyom, hogy felnőjön magától, mint a gomba, nem törődve azzal, hogy milyen hatások, benyomások érik a gyerek / a kamasz lelkét-szellemét?
- Istennek nevelem-e, vagy tiltom Tőle, esetleg üres közömbösséggel vagyok feléjük? Kihez fordulok, mit csinálok, ha baj van? Mellettük állok-e? És ismételten: Kihez fordulok, mit csinálok, ha baj van?...
Mert itt vannak a legnagyobb gondok!
+ Milyen apamintát mutatok férfiként, és milyen anyamintát nőként? Tisztában vagyok-e azzal, hogy apaként Istent, anyaként a Szűzanyát mutatom be a kis „angyallényeknek”? (3 éves korukig a „minták” alapjait megkapják!)... Isten elgondolása szerint történnek ezek a dolgok? Vagy az eszembe sem jut, hogy Ő mit szeretne látni tőlem, akit „teremtőtársként” kezel gyermekem születésénél?... („Ti adjátok a testet, Én adom a lelket-szellemet!”)... + Milyen mulasztásaim vannak ezen a területen? Mit kezdek a gyermekemmel vagy a rám bízottakkal szembeni mulasztásaimmal? – Mert mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy viselkedésével megalapozza / befolyásolja a gyermekei és a reá bízottak életét... de hogyan? ...
- Hogyan gondoskodom a testemről? Túlhangsúlyozottan, elsősorban az számít evésben, sportban, öltözködésben, vagy egyszerűen, az egészség megtartására figyelve élek, esetleg elhanyagolom azt vagy kizsákmányolom? Vigyázok-e és hogyan az Isten-teremtette „lélek templomára”? Egyáltalán: Tud-e a testem a Lélek temploma lenni?...
- És ugyanígy: Hogy állok a lelki és a szellemi egészséggel? Odafigyelek-e ezen a területen önmagamra, hogy a fejlődés ott is biztosított legyen, és ne menjen el a pénzhajhászás, szeretetlenség, közömbösség felé?...
- Igazságos és becsületes vagyok-e minden tekintetben, az élet minden területén, vagy legalább törekszem erre? Mit jelent a hétköznapokban a mondat: „Add meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené?” – követem-e ezt az elvet?
- Hogy állok jómagam a „hazaszeretettel”? Egyáltalán: Jelent-e valamit is ez a fogalom? (Mert a mai közélet egyes személyiségei számára mintha nem is létezne ez a szó...) Konkrétan: Hazafi vagyok, vagy sem? ...
- Képes vagyok-e a hazámért áldozatokra, lemondásokra, ha kell bizonyos erőfeszítésekre, vagy csak az éppen aktuális politikai hatalomban való részvétel érdekes és a vele járó pénz? ...
- Megbecsülöm-e a munkám, a tehetségem, amit a feladatom ellátására Istentől kaptam, és szolgálom-e vele Istent és a hazámat? Mire és hogyan nevelem ezen a területen magam (önnevelés) és a gyermekeim? Istent dicsőíti-e a munkám „gyümölcse”, vagy jómagam dicsőségét keresem?...
- Mit kezdek a pénzzel, amit a munkámért kapok? Tudok-e segíteni, beosztani, mások megsegítéséért lemondani? (Az Árpád-házi királyok és családtagjaik 300 éven keresztül mutatták a mintát!) – És ezen a területen mire nevelem a gyermekemet, a környezetemet? Tudok-e, akarok-e az Úr Jézus és az apostolok mintájára helyesen szolgálni?...
Szolgálom-e a hazámat, vagy adott helyzetben hazaárulóként működök?...
- Milyen a hatalomhoz való viszonyom? Az Úr az életem vezetője, vagy az uralkodási vágy? Saját vágyaim és/vagy a pénz határozza meg az életem, a szavaim és a tetteim? ... Vannak-e bálványaim? (Pénz, filozófiák, munka, foglalkozás, bizonyos emberek, stb.?)
Milyen „gyümölcsi” vannak a kapott adományoknak az életemben? Kamatoztattam-e őket?...
Egyszer egy fiatalember mesélte: azt álmodta, hogy meghal, és az Úr előtt áll. Jézus megkérdezi tőle, hogy mit kezdett az egyébként szép, nagy tehetségével? Erre kinyújtotta a kezét, amiben addig szorongatott valamit, és kinyitotta: egy borsószem volt benne! – Olyan ijedtség fogta el, hogy megnyílt alatta a padló, és ő zuhanni kezdett...
Valójában leesett az ágyról, és így a zuhanás nem ért véget, felébredt...
Talán érdemes lenne időben megnézni a „gyümölcseinket”! Amikor még van idő a változtatásra. vagy bocsánatkérésre!
Előbb, mint ahogy az Úr akarna elszámoltatni arról, hogy „teremtettem-e szépséget a földön, vagy sutba dobtam Isten Kegyelmi ajándékait, életet megtartó adottságait?”
Szent Fausztina, aki teljesen Istennek szentelte életét, nem osztotta meg magát a világ dolgai között, egy helyen a következőt írja:
„Egy alkalommal Isten ítélőszéke előtt kellett megjelennem. Az Úr előtt álltam szemtől szemben. Jézus olyan volt, mint szenvedése idején. Egy idő múlva eltűntek róla sebei, csak a kéz-, láb- és oldalsebe maradt meg. Mindjárt megláttam lelkiállapotomat úgy, ahogyan azt Isten látja. Egészen világosan felismertem mindazt, ami nem tetszik Istennek. Nem tudtam, hogy ezekről a legapróbb árnyakról is el kell számolnunk Isten előtt. --- Micsoda pillanat! Ki írhatja ezt le? – A háromszor Szent előtt állni!” – (N.36.) - Talán nem kellene megvárni ezt a pillanatot, amikor nem álomban, nem elragadott lélekkel éli át valaki...
Jobb tehát most megtartani egy valódi, mély lelkiismeretvizsgálatot...
Kérni kell Szent Őrangyalunkat, védőszentjeinket, kérni kell a Szűzanyát, és főleg az Úr Jézust, segítsen. Mutasson rá mindazokra a helyekre, foltokra a lelkünkben, ahol van még tisztázandó feladatunk. Ez egyébként egy élet végéig tartó „kertészkedést” jelent a lelkünk kertjében, másrészt tudni, érezni, elfogadni és megköszönni kell Isten Irgalmát, amiért igyekezetünket látva talán el is enged valamennyi adósságot...
Éppen ezért, most meg kell hallani az Úr Jézus több misztikus által elmondott szavait:
„Oly sokan nem hallgatnak Hangomra, mert nem ismernek. Mások pedig állítják, hogy ők hívők, és ezáltal ismernek Engem, de csupán hiányos emberi értelmezésük által vannak meggyőződve arról, hogy Megváltójuk vagyok, s hogy ez mit jelent. Kereszthalálom Ajándéka azt jelentette, hogy Én megszakítottam a természetellenes köteléket az ember és a Sátán között. A Pokol útjáról fordítottam vissza őket, amellyel Isten minden gyermekének szembe kell néznie, ha nem fognak bűneikért bocsánatot kérni. Kereszthalálommal lehetővé tettem az ember számára, hogy a bűnbánat által keresse és elnyerhesse az üdvösséget...”
Isten nem ijesztget, csupán választási lehetőséget ad: felfedi, hogy mi a helyes, mi a jó, s mi az, ami bántja Őt, vagy egyenesen árulás, hátat fordítás, Kegyelmeinek semmibe vétele, mi az, ami eltávolít az örömmel élhető Jótól. Felhívja a figyelmet, hogy minden döntésünknek van következménye. Isten nem akarja a betegséget, de mi megbetegíthetjük magunkat, fájdalmas Neki a szeretetlenség, de attól még dönthet valaki a gyűlölködés mellett: Isten szabad akaratot, szabad döntési lehetőséget adott... Életünk nagy kérdése, hogy mit kezdünk szabad elhatározásainkkal? És mi van akkor, ha gyengeségünkben, értetlenségünkben megcsúszunk vagy „gödörbe” esünk?
Elfogadjuk-e a szeretetből, irgalomból felénk nyújtott Isten-kezet?
Vagy leülünk a gödör aljára, és még a földet is magunkra húzzuk, hogy ne is látszódjunk? ...
A lelkierő nem az erőfitogtatásban, nem a dicsekvésben, hanem a csendes alázatban, bocsánatkérésben, az Istennek való engedelmességben, Szeretetének elfogadásában van.
Köszönjük Istenünk, hogy figyelmeztetsz, hogy emlékeztetsz arra, hogy kik is vagyunk valójában. Köszönjük, hogy megmentettél, és továbbra is meg akarsz menteni. Köszönjük, hogy megadod a lehetőséget, hogy lélekruhánkat tisztára, és egyre tisztábbra moshassuk, hogy megbocsátást kérhetünk hibáinkra, tévedéseinkre és bűneinkre. Köszönjük Urunk, hogy menthetjük lelkeinket, s azok lelkét, akiket ránk bíztál! ... Köszönjük, hogy ha belátjuk bűneinket, mulasztásainkat, tévedéseinket, és Hozzád fordulunk, Irgalmas Szíveddel visszafogadsz gyermekeiddé... Légy áldott, Istenünk!
Emlékezzünk: A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A Fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.
Most, amikor elküldtek, az útra bocsátó Hatalom így szólt:
Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit. Segíts, adj enni, adj ruhát, mindenre vigyázz úgy, mint
magadra, és ne hagyd a sötétben elmerülni! Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg!
Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki nem tiltja, de jaj neked, ha
magadnak tartod!
Elbocsátalak téged is, mint mindenkit, felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden
fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit
magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd! Hamvas Béla

Legyünk ércfalak!
Dr. Tapolyai Emőkét az Agapé című műsorban ismertem meg. Klinikai és pasztorál pszichológus. Nagyon tetszett felkészültsége, mondanivalója. Utána néztem egy- két videójának. Rátaláltam egy orvosoknak tartott előadására. Ezt szeretném ma bemutatni nektek.
Azt gondolom, hogy mi édesanyák sokszor családunk orvosai vagyunk. Lelkileg, és testileg is gyógyítanunk kell családtagjainkat, szeretteinket, ha betegek, mellettük kell állnunk a bajban.
Miben élünk most?
Egy a Covid által megváltozott világban, ami magányt és bizonytalanságot okozott egyetemes szinten. Ez nagyon ritka, a világtörténelemben, hogy mindenki ugyanabban küzd és szenved. A kapcsolatok is meginognak. Hirtelen olyan korlátokkal találjuk magunkat szemben, amiket eddig elképzelni sem tudtunk. Felborul biztonságérzetünk, jövőképünk. Megkérdőjeleződött az Isten képünk is. Hogyan engedheti meg Isten, ezt a sok fájdalmat? Szeret az Isten? Jelen van?
A két legpatogénebb (kórosabb) érzés a bizonytalanság és a magány. Ezt még normál állapotban is nehéz elviselni, mindkettőt egyszerre kaptuk meg és később az oltásokkal a bizalmatlanságot is. Kinek higgyek? Ha nem hiszek senkiben, akkor növekszik a bizonytalanságom, és növekszik a magányom is.
Vallásos megközelítés a krízisekben:
Azt mutatja meg, az ember saját hitéből merítve, hogyan küzd meg a nehéz helyzetekkel.
Ahhoz, hogy jól tudjuk megküzdeni nagyon fontosak a következők:
Elfogadni a a megváltozhatatlant – Uram , véges vagyok. Nem rugdosom a falat, hogy nyíljon ki az az ajtó, ami nincs ott. Viszont lehet egy elhatározás, hogy támaszkodom egy olyan Istenre, aki még a falon is átvisz minket.
Elkerülni, hogy a krízisekhez, nehézségekhez, mint elviselhetetlen problémákhoz viszonyuljunk. pl. Keresztény orvosoknál látni lehetett, hogy nem félnek. Nemcsak az van, amit látunk! Nagyobb perspektívában mozgunk.
Amit az ember lelke nem tud megoldani, azt a testén keresztül fogja tombolva követelni. A testhez való viszonyulás is nagyon fontos. Sokan keresztények úgy gondoljuk, hogy a testünk egy sáredény, kit érdekel, hogy mi lesz vele? Rossz látni, hogy nem tiszteljük testünket. Krisztus a saját képmására teremtette a testet, és testünk tiszteletére elhívott minket. Adjuk meg mi is neki a kellő odafigyelést, gondoskodást, ápoltságot. Éljünk egészségesen!
Amikor az érzelmeket meghallgatjuk, a lélek gyógyul. A kiszámíthatóság fontos, válaszolunk a kérdésekre, jelen vagyunk, meghallgatjuk. Megmutatjuk jelenlétünket, állandóságunkat, hitelességünket.
Nem információra van szüksége a világnak, hanem átalakításra. Fókusz váltásra van szükség, a földiről, az Istenire. Az emberek, gyermekeink lelke fel van szántva, és rajtunk múlik, hogy mit ültetünk bele. Mit vetünk bele? Amit bele ültetünk, az fog kihajtani. Életet, vagy halált? A rettegés, a félelem halál.
A világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését! Hitetlen páciensek sora várja, kéri, könyörgi, hogy Istenről beszéljünk.
(Kerényi Lajos: A halálos ágynál nincsen hitetlen! )
Öltsük fel Krisztus arcát. Beszéljünk arról, mik az eddigi sikereink, mik az áldások, hogyan érezzük, hogy vezérel minket Isten! Tegyünk tanúságot! Nézzünk végig az életünkön, adjunk hálát Istennek, amiért kihozott a nehéz helyzetekből. Ő kísér végig, és aki akkor kihozott, most is ott van mellettünk. Mert Ő állandó.
Tanuljunk önkritikát! A keresztény emberek túlságosan magabiztossá váltak. Azért, mert mi ismerjük az igazság urát, nem mi váltunk igazságokká. Fontos, hogy alázattal álljunk meg a mindenható előtt, és a gyermekei előtt akiket ránk bízott.
A mai világ azt mondja, tedd le az eredményeidet! Isten azt mondja, nem érdekli. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de Isten azt nézi, mi van a szívedben.
Király vagy, vagy csak egy gyalogkakukk, aki feltetted a koronádat? Elfogadtad a végességedet?
Kész vagy Istent szolgálni, akár a kereszthalálig? A tüzes kemencébe be tudsz-e lépni, mint Dániel, azzal a hittel, hogy Ő végigkísér?
Isten a magányban jelenlétet ad a szenvedőnek, a bizalmatlansággal szemben egy tiszta hang, ha több lenne a tiszta hang, kevesebb lenne a magány, bizalmatlanság.
Mit mond Isten: ha megtérsz, megengedem, hogy újból szolgálatomba állj. Ha értékes dolgokat beszélsz, értéktelen helyett, akkor szószólóm lehetsz. Beszélj tisztán! Értékes dolgokat! És akkor bevehetetlen ércfallá teszlek téged! Harcolni fognak ellened, de nem bírnak veled, mert veled leszek! Megszabadítalak és megmentelek!
Az első lépést nekünk kell megtennünk! Állni szilárdan, abban, amiben hiszünk.
Tegyen minket Isten ilyen ércfalakká!

Martin Gui - Örök szeretettel szeretlek Téged
Így szól Isten: Annyiszor akartam már beszélni Veled, de nem hagytál időt nekem.
Annyiszor akartam már mondani neked: "Itt vagyok számodra" De Te féltél.
Annyiszor akartam már mondani neked: "Ne félj, mert veled vagyok!"
De nem hittél nekem, hanem távolinak és halottnak gondoltál.
Annyiszor akartam már beszélni veled,
De nem hagytál szóhoz jutni, hiszen szabadságodban áll,
hogy eldöntsd, meghallgatsz-e, vagy ha akarsz, kikapcsolsz.
Ha kész vagy arra, hogy meghallgass, akkor azt szeretném mondani Neked:
"Örök szeretettel szeretlek Téged" Szeretetem örökké ugyanaz marad.
Akár elfordulsz tőlem, akár odafordulsz hozzám: Szeretlek Téged! Szeretlek téged, mert élsz.
Szeretlek, mert ember vagy. Szeretlek, mert fejlődsz.
Szeretlek, mert hozzátartozol a Földhöz.
Szeretlek, mert hely és idő keretei között,
adott helyen és adott időben kell megvalósítanod magad.
Szeretlek, mert nem élhetsz remény és hit nélkül.
Örök szeretettel szeretlek. Rám bízhatod magad.
Van időm számodra. Bármikor, bárhol, bármely gyakran.
Éjjel vagy nappal, gyere hozzám, ülj le, nem kell semmit elmondanod.
Látlak. Ha akarod, beszélhetsz.
Beszélj, kiálts, átkozódj, imádkozz, imádj, fuss el, gyere újra. örök szeretettel szeretlek.
Mielőtt a világra jöttél volna, irántad való szeretetem már működött. Szeretlek.
Azért maradsz fenn, mert szeretlek. Nem fogsz meghalni Nem semmisíthetlek meg. Mert szeretlek.
Bármit teszel, veled vagyok.
Amint az anya akkor sem hagyja el gyermekét, ha az valami rosszat tesz,
így nem hagylak el semmilyen esetben sem, mert szeretlek.
Engedd magad szeretni! Nyílj meg, engedd, hogy szerethesselek!
Engedd, hogy szerethessenek a dombok, amelyeket látsz.
Engedd, hogy szerethessenek a hegyek, engedd,
hogy szerethessen a virágzó rét, és engedd, hogy szerethessen a forrásvíz.
Engedd, hogy szerethessenek az emberek, akik rád mosolyognak.
Engedd, hogy szerethessen a Föld, és engedd, hogy szerethessenek a csillagok.
Örök szeretettel szeretlek téged, embernek fia, ismerem a történetedet.
Semmi sincs elrejtve előlem. Várom, hogy igent mondj rám.
Nem szeretnélek kényszeríteni.
Időről időre áthaladok az úton, ahol jársz.
Nem félek, reménnyel telve várok hitedre, irántam való bizalmadra.
Semmi részem nincs abban, ha félsz tőlem.
De én, a Te istened mindent megteszek azért, hogy elnyerjem a bizalmadat.

Ó, Mennyei Atya, a Legmagasságosabb,
Szeretlek Téged.
Tisztellek Téged.
Uram, légy irgalmas.
Uram, bocsásd meg vétkeinket.
Imádlak Téged.
Dicsérlek Téged.
Hálát adok neked minden különleges kegyelemért.
A védettség kegyelméért könyörgöm Hozzád szeretteim számára.
(felsorolás )
Felajánlom Neked mindenkor hűségemet,
Neked, ó Mennyei Atya, Minden dolog megteremtője,
A világegyetem teremtője,
Az emberiség Teremtője.
Te vagy minden dolog forrása.
Te vagy a Szeretet forrása.
Te vagy maga a Szeretet.
Szeretlek Téged.
Tisztellek Téged.
Leborulok Előtted.
Irgalomért könyörgöm mindazon lelkek számára,
akik nem ismernek Téged,
akik nem tisztelnek Téged,
akik elutasítják Irgalmasságod Kezét.
Átadom magam Neked, elmémet, testemet és lelkemet,
hogy Karjaidba vehesd őket, hogy megmenthesd őket a
gonosztól.
Kérlek Téged, nyisd meg a Paradicsom Kapuját, hogy végre
minden gyermeked egyesülhessen abban az örökségben,
amelyet mindannyiunk számára hoztál létre.
Ámen.

Merlin Carothers: A dicsőítésben rejlő erő (Maranatha kiadó) részlet
"Ha a mi Istennel való kapcsolatunk az érzésektől függne, akkor nem a döntésünkön múlna....A hit és az érzés. E kettő nem ugyanaz!
A hit nem a mi érzéseinkből, meghatódottságunkból vagy értelmünkből ered. A hit az akarat dolga! Elhatározzuk, hogy bizonyos tényeket elfogadunk és tudomásul veszünk, habár azokat értelmünkkel nem tudjuk felfogni.
Hit által üdvösséget nyerni azt jelenti: Jézus Krisztust elfogadjuk, mint megváltót. Ez az akaratunk cselekvése, nem az érzéseinké.
Hit által születünk újjá, hit által váltatunk meg és hit által lehet a miénk Istennek minden ígérete, amely azoknak szól, akik Krisztust befogadták. Néha nem érezzük, hogy meg vagyunk mentve, nem érezzük, hogy újjászülettönk. De ez nem változtat semmit azon a tényen, hogy ez megtörtént.
A Jézusban való új élet a hit élete! Ez nagy felszabadulást jelent a saját értelmem, érzéseim, hangulataim zsarnoksága alól. Többé nem kell azokra figyelnem.
A Biblia ezt tanítja: Üdvösséget nyerhetünk a hit által, az isteni örökség ígéretét a hit által, megigazulást hit által, imáink meghallgatását hit által, győzelmet a világ felett hit által, Isten dicsőítését hit által.
Az üdvösség megtapasztalása egy befejezett ténynek, a hit által történő elfogadásából fakad. Isten nem az érzéseinket veszi figyelembe, hanem a döntéseinket. Bennünket letörhet a kétség és sok más rossz érzés, de Isten e velünk kötött szövetségre tekint. Szent Pál azt írja: Az üdvösséged egyetlen feltétele, hogy teljesen elhidd az igazságot. Állj meg abban szilárd állhatatossággal! Légy erős az Úrban és abban a meggyőződésben, amit a " JÓ HÍR" mond, Jézus meghalt érted! És soha nem szűnj meg bízni abban, aki megváltott téged!
A hit Isten cselekedeteire épül, és nem a mi érzéseinkre! A te üdvösséged gyönyörűséges tény! Fordulj Isten felé! Erősítsd meg akaratodat, és mondd határozottan: Istennek akarok hinni! Ráteszem az életem az Ő igéjére!
Ezt tedd! És meg fogod tapasztalni, hogy kétségeid fokozatosan eltűnnek és nem függsz többé az érzéseidtől. Felszabadulsz a hitben! ...Fogadd el Isten igéjét, mint az igazságot és szabad leszel!"

Nagy Szent Gertrúd imája
Szent Őrangyalom, Téged Isten megbízott, hogy őrizz engem! Hálát adok Neked minden jótéteményedért, melyekben testemet és lelkemet valaha részesítetted! Dicsérlek és magasztallak, mert oly hűségesen állsz mellettem, szegény nyomorult mellett, és megvédesz az ellenség minden támadásától.
Áldott legyen az óra, amelyben Isten engem a Te ellenőrzésedre bízott, védelmezőmnek és oltalmazómnak rendelt. Áldott legyen szereteted és minden gondoskodásod, mellyel szüntelenül elősegíted üdvösségemet.
Kérlek, bocsáss meg, hogy olyan gyakran ellenszegültem sugallataidnak , és ezzel Téged, szerető barátomat megszomorítottalak. Erősen fogadom, hogy a jövőben engedelmeskedni fogok Neked, és Istennek hű szolgálója leszek.
Mindennapi ima az Őrangyalhoz:
Isten szent angyala, aki őrzőm vagy, Isten atyai szeretete bízott Rád ! Világosíts meg, védj, kormányozz és vezess ma! Ámen.

Ima az ősök átkaitól való megszabadulásért
Örök Atya! Te vagy az egyedüli halhatatlan Isten, aki a Szeretet, aki az Irgalmas és Jóságos. Tekints egyszülött fiadra, Jézus Krisztusra, és légy irgalmas. Felajánlom Neked ostorozásának fájdalmait, sebeit és vérét a Tieidért, akik ama átkok terhe alatt élnek, melyek őseik bűneinek, engedetlenségeinek, és a veled kötött szövetség megszegésének következményei.
Szabadíts meg minket szent fiad ostorozása által, gyógyíts szent sebei által, és ments meg drágalátos vére által!
Ámen
Jézus Krisztus drága szent vére, szabadíts meg az átkoktól! Jézus Krisztus szent sebei gyógyítsátok sebeinket! Ostorozásod által pecsételj le minket!
Ámen
(Barnabás imák)

Józsa Judit kiállítása: „Mária, a magyarok Boldogasszonya"
A keresztény művészet küldetése, hogy tükrözze Isten szépségét – Megnyílt Józsa Judit kiállítása augusztus 16-án, csütörtökön este a belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban került sor Józsa Judit kerámiaszobrásznő „Mária, a magyarok Boldogasszonya” című kiállításának megnyitására. A tárlat a Józsa Judit Galériában tekinthető meg.
A hatalmas templom zsúfolásig megtelt hívekkel, érdeklődőkkel. A megjelenteket Bába Szilvia, a Duna Palota művészeti és operatív igazgatója, a Józsa Judit Alapítvány kuratóriumának tagja, a kiállítás szervezője köszöntötte. Márai Sándor Füveskönyvéből idézett: „A tehetség kevés. Az értelem is kevés, a műveltség is kevés ahhoz, hogy valaki művész legyen. Mindehhez végzet kell, melyet nem lehet félreérteni, s melyet semmiféle emberi erő vagy szándék nem tud megmásítani. A művész, az igazi nem tévedhet semmiféle pályára, s nincs olyan történelmi vagy helyzeti erő, mely eltéríthetné feladatától. Aki így művész, annak végzete van.” Bába Szilvia leszögezte: Józsa Juditnak végzete van. Ünnep ennek a kiállításnak a létrehozása, mert Józsa Judit minden nehézséggel, próbatétellel megküzdött, felül tudott ezeken emelkedni, és ismét egy olyan témát dolgozott fel, amelyet így, ebben a formában a kortárs magyar kerámiaszobrászatban még senki. Napjainkban különösen időszerű ez a tárlat, amely nemcsak a kereszténységről, a hitről szól, hanem a gyökerekről, a hagyományokról, a nemzeti identitásról, az értékrendről, a megmaradásról.
Osztie Zoltán, a templom plébánosa beszédében megemlékezett a Mária-tiszteletről, kiemelve, hogy az kezdettől fogva az apostoli hitnek, a keresztény életnek lényegi része. Ez természetes, hiszen ha a barátunk édesanyját különös tisztelettel vesszük körül, mennyivel inkább így van ez, ha a Megváltó Jézus Krisztus édesanyjáról van szó. Mária a kereszténység kezdetétől középpontban áll, mivel Jézus földi életének első harminc évét csak ő ismeri. Érthető tehát, hogy Jézus halála, föltámadása és mennybemenetele után a fiatal keresztény közösség faggatta Máriát. Fölbecsülhetetlen, hogy Mária tanúságtétele Jézus életéről milyen mértékben épült bele a keresztény örömüzenetbe. Osztie Zoltán kitért Mária közbenjáró szerepére is, ami ugyancsak kezdettől fogva jelen volt. Az őskeresztényeket üldözte a hatalom, és amikor Mária elérkezett földi életének végéhez, kézenfekvő volt, hogy az állandó szorongatottságban élő Krisztus-követők megkérjék őt: járjon közben értük a mennyben isteni Fiánál. Azóta is, kétezer éve ott él a keresztény lélekben ez a bizalom Mária iránt.
Osztie Zoltán a keresztény művészetről, annak küldetéséről is beszélt. Leszögezte: a keresztény művészet küldetése, hogy tükrözze Isten szépségét. Ez nem elsősorban esztétikai kategória, hanem a legszorosabb összefüggésben van az igazsággal. A szépség az igazság napfényre jutása. Józsa Judit szobrai megfogalmazhatatlanul szépek, mert az igazság ragyog fel bennük, és ez több mint esztétika, valami mélységes titoknak, Isten üdvözítő titkának és a mi emberi életünknek a megragadása. Józsa Judit valódi hitvédő, a művészet eszközeivel védelmezi és elmélyíti bennünk a keresztény értékeket, a magyar keresztény kultúra kiemelkedő művelője, szobraiban megjelenik az apostoli hit gyönyörű teljessége.
Beszédének végén Zoltán atya imádságban köszönte meg Szűz Mária ezeréves pártfogását, kérve, hogy a jövőben se vonja meg tőlünk anyai jóságát, legyen továbbra is mennyei közbenjárónk isteni Fiánál, Krisztusnál.
A kiállítást megnyitó Prokopp Mária egyetemi tanár, művészettörténész Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén született. Tanára volt Józsa Juditnak, amikor művészettörténelmet tanult a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Prokopp Mária művésztudósnak nevezte Józsa Juditot, aki a művészet kritikai oldalát is jól ismeri, tudományos áttekintése van a sok ezer éves egyetemes művészetről. Ez egyedülálló a magyar művészetben. Édesapja Józsa János korondi fazekasmester, így olyan környezetben nőtt fel, ahol természetesen voltak jelen az ősi magyar hitvilág, szellemiség gyökerei és a keresztény értékrend is.
A művészettörténész előadónő kiemelte: a tárlaton látható 14 szoborkompozíciónak csodálatos szerkezete van, mintha zenei harmóniára épülnének fel. A szakrális művészet célja, hogy fölemelje az embert az anyagi világból a látható világon túlra, és Józsa Judit alkotásaiból ez sugárzik. A mi igazi hazánk az Örökkévalóságban van, el kell jutnunk oda, és ehhez csak olyan értékrend vezet el, amit az őseink ismertek. Józsa Judit ezért mintázta meg az Erények sorozatát, a Magyar nagyasszonyok sorozatát. A mostani kiállítás ezek betetőzése. Nincs még egy olyan nép, amely Máriát, az istenanyát Nagyboldogasszonynak nevezné – mondta Prokopp Mária. Hozzátette: Ez azt jelenti, hogy Mária útját követve lehetünk boldogok. Jézus édesanyja olyan hatalmas erővel rendelkezik, aki valóban tud nekünk segíteni. Józsa Judit tiszta forrásból merítkezik, és világos rendszerben mutatja be az ősi magyar hitvilágot, amelynek kivirágzása a kereszténységben történik meg.
Köszöntötte a közönséget a tárlat megalkotója, Józsa Judit is. „Gloria in Excelsis Deo” (Dicsőség a magasságban Istennek) – kezdte beszédét. Idézte kiállításának a mottóját, melyet Sík Sándor Magyarok Nagyasszonya című verséből vett: „Édesanya, boldog anya/, Virágszülő Szűz Mária/, Világra szült virágodnak/, Ajánlj minket szent Fiadnak.” A kerámiaszobrász kiemelte: mostani tárlatával korunk történéseire reagált, Boldogasszonyunk közbenjáró, irgalmat esdeklő szeretetét és áldását kérve a magyar nemzetre. Bízik benne, hogy alkotásaiból átsugárzik a hit, a remény és a szeretet.
Józsa Judit elmondta: hívő katolikusként Boldogasszonyunk, Mária életét úgy mutatja be, ahogy a Katolikus Egyház a Krisztus-misztérium összefüggéseiben ünnepli a liturgikus év során. A magyar egyház Boldogasszony tiszteletének hét ünnepét őrizte meg, ennél több számontartott ünnep van: a művésznő a számára legfontosabb tizennégy ünnepet választotta ki és mintázta meg.
A kiállítás megnyitó ünnepségén Mária-énekeket adott elő Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekesnő.
A tárlat a Józsa Judit Galériában (Bp., V. kerület, Városház u. 1.) tekinthető meg, 2019. január 30-ig. A művésznő augusztus 19-én vasárnap 15 órakor és 20-án hétfőn 11 órakor ingyenes tárlatvezetést tart.
Józsa Judit kerámiaszobrász, művészettörténész és a Magyar Kultúra Lovagja. Székelyudvarhelyen született 1974-ben, Józsa János és Julianna korondi keramikus népművészek harmadik gyermekeként. 1994-ben áttelepült Magyarországra. A Szent Margit Kórházban szociális szervezőként dolgozott, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténet szakát végezte el. Józsa Judit terrakotta kisplasztikái nem a hagyományos korongozással készülnek, hanem a művésznő által kifejlesztett hajtogatással és mintázással. A Magyar Kultúra Alapítvány székháza 9 éve fogadja be tárlatait és szerte a nagyvilágban több mint 100 kiállítása volt. Alkotásai egyebek közt megtalálhatók múzeumban, iskolában, patikában, templomokban és magángyűjteményekben egyaránt. Forrás: Wikipédia
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Angyali segítség kérés
Szűzanyánk Szeplőtelen Szívével egyesülve
kérjük az Úr Jézus Megváltói Irgalmas Szívét,
hogy küldje angyali hadseregét Magyarország küldetésének megsegítésére,
valamint Európa, az az egész világ
Isten Terve szerinti felépülésére.
Kérjük az Úr Jézust, hogy a Szent Korona Trónálló szent angyalai
- Szent Mihály, Szent Gábriel, Szent Rafael, Szent Uriel
és Magyarország Szent Őrangyala -
által állítson minden, a világot irányító politikus,
egyházi vezető mögé egy-egy hatalmas, erős szent angyalt,
aki Isten tervének megvalósulását folyamatosan segíti az ember lelkében.
Kérjük ugyanakkor azt is, hogy minden Isten tervén szívből dolgozó (engesztelő)
ember kapjon olyan erős angyali védelmet,
hogy az Úr terve megvalósulhasson az Ő egyéni, családi, nemzeti feladatában.
Történjen mindez Isten akarat szerint, az Ő dicsőségére!
Ámen
Forrás: M.G. Mária
Imádkozó édesanya
(Lukács 2:19) Max Lucado írja: „Vannak dolgok, amire csak egy édesanya képes… például egyik kézzel behintőporozni a baba popsiját, miközben a másik kézzel a telefont tartja… Egész napot orrtörölgetéssel, zoknimosással, csekkbefizetéssel tölteni – és mégis komolyan gondolni, amikor hálát ad Istennek gyermekeiért. Vannak dolgok, amiket csak egy édesanya tud megjavítani… például a konyhaszekrény ajtaját, amit a férje nem tudott megcsinálni, és meggyógyítani a férj sebzett egóját, amikor rájön, hogy a felesége csinálta meg. Csak egy anya tud helyrehozni elszakadt cipőfűzőket… összetört szíveket… és a kedveseddel való szakítást. Vannak dolgok, amiket csak egy édesanya tud… például, hogy mennyi időbe telik elérni a zongoraóráról a fociedzésre… hogy hány pizzát kell rendelni, ha a barátok itt alszanak… hogy hány nap van még hátra a félévből. Mi többiek csak tűnődünk rajta… »Anya, milyen volt, amikor a csecsemősírás először betöltötte a szobát? Milyen volt, amikor először vitted iskolába, puszit nyomtál az arcára, és integettél, amikor bement – a háromkerekűje pedig ott maradt az udvaron mozdulatlanul és némán? Hogy érezted magad? Sírtál? Mosolyogtál? Olyan voltál, mint Mária, aki csendben őrizte mindezeket kincsként a szívében?«” A gyermekét szerető és gyermekéért imádkozó anya olyan erő, amit számításba kell venni. Egyszer egy lelkész megállt egy ház előtt, és az édesanyával akart beszélni, ám az asszony kisfia azt mondta neki: „Most nem beszélhet vele, éppen imádkozik.” Ugyanis Susanna Wesley minden nap egy órát töltött azzal, hogy egyenként mind a tizenhét gyermekéért imádkozzon. Végül közülük kettő, John és Charles Isten szolgálatába állt, és elindították azt az ébredést Nagy-Britanniában és Amerikában, ami létrehozta a Metodista Egyházat. Ilyen hatása van egy imádkozó édesanyának.
WWW.maiige.hu
Böjte Csaba gondolatai a közösség építés fontosságáról
"Bármerre nézek azt látom, hogy az emberek nagyon nehezen ismerkednek, kötnek őszinte barátságot! Mindenki mindenféle anyagi lim - lom után rohan egymást faképnél hagyva, sokszor letaposva!! Jézus Krisztus nem házakat, templomokat épít, anyagi dolgokat hajkurász, hanem emberekkel barátkozik, közösséget szervez, csapatot épít!! Battonyán a napokban hangzott el e pár gondolat a közösséget építő Krisztusról, szeretettel megosztom:
http://www.magnificat.ro/portal/index.php/hu/csaba-testvmainmenu-42/elmedi-mainmenu-247/16319-epitsunk-kozosseget-jezus-nyoman
Szeretettel, Csaba t. "

Részletek a Látom a megnyílt eget (Anneke Hoekendijk/Frans Horsthuis)
Maranatha kiadó könyvéből
"Aki a szíved mélyén vagy, azt senki nem veheti el tőled: az egyszerűen te vagy, jellemed szépségével és gazdagságával, egyedi tulajdonságaiddal és különféle adottságaiddal, amelyeket talán még fel sem fedeztél, de amelyek mint képességek már most benned szunnyadnak. Ezek senki másban nincsenek meg, és senki más nem tudja őket úgy sugározni, mint te. Ez egyszerűen te vagy.
Ezzel szemben a földi vagyon aligha nevezhető vagyonnak. Gyűjtjük, görcsösen ragaszkodunk hozzá, bebiztosítjuk, holott be sem biztosítható. Vagyonokat halmozunk fül, hogy személyes tulajdonunkká tegyünk: pénzt, könyveket, házat, autót, üzletet. Efféléket szedünk össze magunknak.... szegénységből, bizonytalanságból, vagy mert féltjük az életünket. A mennyben ez épp fordítva zajlik: belülről kifelé. Kisugározzuk gazdagságunkat, s ezáltal még gazdagabbá válunk, ahogy Pál mondja magáról: "Szegények vagyunk, de sokakat gazdagítunk, semmink sincs, mégis minden a miénk. " (2Kor 6,10)
Ha anyagiakon osztozunk, mindegyikünk a felét kapja. De ha lelki javakat osztunk meg egymással, például örömöt, jóságot, békességet, szeretetet, áldást, akkor egyik sem lesz szegényebb, hanem mindkettő gazdagabbá válik...
Pál mondja a gazdagságról, hogy az "Krisztus megismerése, akiben a tudomány és a bölcsesség minden kincse rejtőzik." (Kol 2,2-3) Ezáltal válunk gazdag személyiséggé, amilyennek Isten kezdettől fogva elgondolt minket. Ebből a gazdagságból fogunk fejedelmi módon osztogatni anélkül, hogy magunk szegényebbé válnánk."
A lélek itteni (mennybéli) nagysága nem függ korábbi értelmi képességétől, tudásától vagy a földön betöltött társadalmi pozíciójától. Nagysága attól függ, hogy mennyire áll ki a másokért, vagyis hogy mennyire képes szeretetben szolgálni, ahogyan az Úr mondta:
"Aki nagy akar lenni köztetek, legyen a szolgátok. "
Az ember így teljesíti be élete célját, és marad Isten jelenlétében.
(Sundar Singh)

A szentmisén való részvétel külön kegyelmekkel áraszt el
A Szűzanya szavai: " Ha olyankor hallgattok szentmisét, amikor az nem kötelező, és a kegyelem állapotában vagytok, Szívem Szeretetlángjának kegyelmi hatását úgy árasztom ki, hogy ezen idő alatt is megvakítom a sátánt, és ezáltal kegyelmeim bőségesen áradnak azokra, akikért felajánljátok. A világtalan sátán ugyanis hatalmától megfosztottan nem tud semmit cselekedni. A szentmise áldozaton való részvétel a legnagyobb mértékben fokozza a sátán megvakítását!"
Forrás: Legyen minden család szentély (Szeretetláng kiadó) 21. oldal. (Kindelmann Erzsébet: Szeretetláng című könyvéből kivonat)

"Akit az ördög nem tud a rosszra csábítani, azt a jó túlzásba vételére veszi rá. "
Védelmi ima
Szentháromság Egy Isten, alázattal kérlek, hogy Szűz Mária, Szent Mihály Arkangyal, valamint az összes angyalok és szentek közbenjárására add meg azt a nagy Kegyelmet, hogy a sötétség erőit legyőzhessük Magyarországon, Lengyelországban, Belgiumban és az egész világon. Add meg a Kegyelmet, hogy legyőzhessük a sötétség erőit a mi Urunk Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért; drága Szent Vérének kiontásáért; Szent Sebeiért; a Kereszten való szenvedéséért; és minden szenvedéséért; melyet Passiója, valamint egész földi élete folyamán a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.
Könyörgünk Urunk Jézus Krisztus, küldd el Szent Angyalaidat, hogy a gonosz erőit letaszítsák a kárhozat helyére, a pokolba, hogy Magyarországon,Lengyelországban, Belgiumban, és az egész világon eljöhessen Isten Uralma. Isten Kegyelme áradjon minden szívbe, hogy ezáltal Magyarország,Lengyelország, Belgium és minden ország Krisztus Békéjével teljen el.
Mi Nagyasszonyunk és Királynőnk, tiszta szívből könyörgünk Hozzád, küldd el Szent Angyalaidat, hogy minden gonosz lelket visszaszorítsanak, letaszítsanak a pokolba, az örök kárhozat helyére.
Szent Mihály Arkangyal, a Mennyei Seregek Vezére, az Úr Téged küldött e nagy mű megvalósítására, hogy az Úr Kegyelme örökösen velünk lehessen.
Vezesd Mennyei Seregedet, hogy a sötétség erői véglegesen a kárhozat helyére visszakerülhessenek.
Egyesítsd összes erőidet, hogy legyőzd Lucifert és bukott angyalait, kik Isten Akarata ellen fellázadtak, és most a lelkek vesztére törnek.
Győzedelmeskedj, mert hatalmad van és tekintélyed.
Kérd Istentől számunkra Békéje és Szeretete Kegyelmét, hogy mindenben követhessük a mi Urunkat Isten Országa felé. Ámen.
Szent Mihály Arkangyal a következő megjegyzéssel látta el az alább következő imát: Ebből az imából minden imádság 50 000 démont taszít vissza a kárhozat világába. Hatalmas Kegyelem ez, imádkozzátok minél gyakrabban! Ez Isten nagy Ajándéka számotokra általam, az én ünnepem alkalmából. Nagyon nagy szabadulásokat eszközölhettek ki ezáltal országaitok számára. A sötétség erői reszketnek ez előtt az ima előtt, mert örökre el kell tűnniük. Ez az ima megszabadíthatja országotokat, és sok országot a világon!
Szent Mihály Arkangyal, 2011. szeptember. 29.
Az eredeti szöveg mellé írt megjegyzés: Mivel Lengyelország kapta azt a nagy Kegyelmet Szent Mihály Arkangyaltól, hogy az alábbi imát a világ többi országában is terjessze – mintegy köszönetként –, Lengyelország említését a fordításokban is megtartják.

Szűz Mária, a hit és a remény Édesanyja!
Te boldog vagy, mert hittél és mindvégig hűséges maradtál. Hittél akkor is, amikor már senki sem hitt. A kereszt alatt is a remény és az Isten akaratának való önátadás Édesanyja maradtál. Imádkozd ki számunkra is a hit kegyelmét, hogy Isten oldalán álljunk és maradjunk életünk legnehezebb pillanataiban is, tudva azt, hogy Isten mindent a javukra fordít azoknak, akik kitartóan hisznek és, akik szeretik Őt. Különösen ebben a nagyböjti időben szeretnénk veled járni Édesanyánk, Mária, hogy megélhessük és megízlelhessük a Húsvét örömét. Könyörögd ki számunkra az arról való lemondás bátorságát, ami rabságba taszít, és lelassítja lépteinket a szabadság felé, amelyet Isten ad. Köszönünk Neked minden szót, jelenléted, buzdításod és minden szívet, amely megnyílik szavaidra, amely szavak által megéljük Istent, aki a kegyelem és az élet forrása. Ámen.
Sarnyai Andrea fordítása

ÉN VAGYOK A FA, AZ ÉLET FÁJA!
Ti Gyermekeim,
közvetve vagy közvetlenül, de
valamennyien Tőlem származtok!
Fény vagytok a Fényemből!
Érzés vagytok Atyai Szívemből,
Szívem legbensőbb legmélyéből!
Gondolat vagytok Teremtői Akaratomból!
Hús és vér vagytok alkotói Szeretetemből!
Atyai Szeretetem,
Fiúi Bölcsességem és
Szent Szellemem Erejének
megtestesítői vagytok valamennyien!
Arcom az arcotok,
szemetekből Én nézek vissza!
Lelketek Tőlem indult, Bennem él,
és hívó Szavamra Hozzám tér vissza.
Szívetek a Kozmikus Rend ütemére dobban,
s Én benne vagyok eme szívdobbanásban:
teljesen és egészen,
s ti ezáltal éltek és léteztek Énbennem,
az egész Világrend Lélegzetére illesztetten!
Én Vagyok a Fa, az Élet Fája!
ti vagytok a rügyek, a levelek, a virágok, s a termés a fán,
életetek különböző érettségében, és sorsotok fordulatán.
És a Fa Teljes egységet alkot külön-külön és egyenként:
a csoportban fakadó rüggyel, a többszirmú levéllel,
és az apró virágokból álló virágzattal, és végül titkosan, csendesen
a továbbszaporodást is biztosító, fürtökben érő gyümölccsel,
s még itt is, külön-külön az érő vagy éretlen terméssel!
Érzem „a kicsi levél” minden ijedt rezdülését,
S Én reá bocsájtom a hajlékony gallyak védelem-erejét.
Érzem a „virágszirom” illatos, sokasodni vágyakozását,
és „az éretlen gyümölcs” vihar tépte fájdalmát.
Bennem van „a gyenge rügyek” minden reménysége,
és a szép, „beért gyümölcs” mosolygós győzelme!
Ó, ha tudnátok gyermekim, mennyire szeretőn érezlek benneteket,
sose tagadnátok meg a Tőlem való eredetet!
Mert:
Földi párotokkal vagy egyedül,
Dacosan, távolodó fájdalommal, vagy Felém igyekvőn,
de Hozzám tartozón, és Szívemből teremtetten léteztek Bennem!
Figyelmem ott van minden szavadon, tetteden és lépéseden:
Mikor jössz már végre Hozzám, drága Ember-gyermekem?! Így vagytok hát:
„Legfelsőbb Szellemi Szinten”
„Bennem élő fiaim, s lányaim” Nekem,
Teremtő Atyátoknak,
Ki Hazavár benneteket, s téged is,
kinek szeme e sorokon megakadt,
szeretett, kedves Gyermekem!
Értsétek meg szívetekkel,
Fogadjátok el elmétekkel, és
Éljétek életetekkel
mindezt!
Ámen.
2017-02-17. Szeretettel lejegyezte: M.G.Mária
forrás: www.marianus.eoldal.hu
Szimbólumok
Mikor elindulsz, még nem tudod, hogy feljutsz-e, azt sem tudod, fel akarsz-e egyáltalán menni. Pedig a kiindulóponthoz vezető kacskaringós útról a hegytetején néha feltűnik hatalmas fehérsége, ami hitet, sőt biztos tudatát adja annak, hogy igenis van cél és mások már eljutottak oda.
Csak úgy elindulsz azzal, hogy majd meglátjuk.
Az elsőig könnyű az út, kedvet kapsz hozzá, szembe jönnek veled azok, akik már fent voltak. Nem tűnnek fáradtnak, sőt, biztatóan mosolyognak, pedig a másodiknál már erősen kezd emelkedni. A harmadiknál érzed, hogy lenyom a tűző nap ereje, az ötödiknél néhányan visszafordulnak. A hatodiknál újra nem tudod, hogy lesz-e erőd végig csinálni.
Szorosan a földre szegezed a tekinteted, minden mozdulatot, lépést megfontolsz, nehogy rosszul lépj, mindig biztos talajt találjon a talpad. Csak pillanatokra tekintesz fel, a célt nem látod, de éppen elég, hogy a következő mindig ott van, csak fel kell emelned a fejed. Rápillantasz, és ebből tudod, merre és hogyan tovább, majd újra visszasüllyedsz saját testedbe. A hetediket el is véted, annyira el vagy merülve önmagad földi valójával, csak azt veszed észre, hogy túlhaladtál rajta.
A nyolcadiknál már tudod, hogy végigcsinálod.
A tízediknél rádöbbensz, hogy hiába vannak körülötted mások is, mennyire egyedül vagy. Néha próbálsz egy magabiztos, határozott léptű nyomába szegődni, majd egy megfontoltabbat követsz, de egyikkel sem tudod a lépést tartani. A döntést minden lépésedről saját magadnak kell meghoznod, és ha meggondolatlanságból, oda nem figyelésből vagy elbizakodottságból rosszul számítod ki a következőt, a következményeket is magadnak kell vállalni. Hiába van kísérőd, soha sem ugyanazokra a kövekre léptek. Némán lesed néha a hol lemaradó, hol előrébb tartó másikat, csak szótlanul, a szemetekkel kérdezitek néha egymástól: Bírod? Pihenjük? Majd apró bólintással jelzitek, hogy készek vagytok folytatni.
A tizenkettedik után egyszer csak meglátod, és innentől már eltűnik a forróság, a fáradtság, kiszabadulsz a tested visszahúzó terhéből, és szinte észrevétlenül jutsz el a tizennegyedikig. Majd ott még néhány lépcső, remegő lábakkal, szinte futva érsz el a fehér kőtalapzathoz, felnézel, majd leborulsz, nem is imádkozol, csak – bár nincs nálad semmi - leteszel mindent, mint egy súlyos hátizsákot: Tessék, itt vagyok, ez a Tied!
Megfogalmazódott 2016. augusztus 15-én, Boldogasszony napján, Medugorjéban
SzKÉ

Sarah Young: Jézus hív, Jézus szólít Immanuel Alapítvány 2013
"Add át magad teljesen a mai nap kalandjának!
Járd bátran az ÉLET ösvényét, támaszkodj a mindig melletted levő Útitársadra!
Minden okod megvan a bizakodásra, mert az ÉN Jelenlétem elkísér életed minden napján -
és azon túl, be az örökkévalóságba.
Ne add meg magad a félelemnek vagy az aggódásnak! Azok meg akarnak fosztani a bővölködő élettől. Bízz Bennem eléggé ahhoz, hogy szembenézz a problémákkal úgy, ahogy jönnek, ne pedig kikerülni próbáld őket!
Szegezd Rám a szemedet, a hited Szerzőjére és Bevégzőjére,
és az úton rád váró nehézségek közül sok eltűnik,még mielőtt odaérnél!
Amikor félelem kezd ébredni benned, emlékezz rá,
hogy Én fogom a te jobb kezedet!
Semmi nem választhat el téged a Jelenlétemtől!"
Cseri Kálmán: Nyíl a tegezben
A csillogó szépség titka
Egy alkalommal Audrey Hepburnt faggatták, hogyan tudja ilyen sokáig megőrizni csillogó szépségét. A színésznő válaszát mindenki csodálattal hallgatta, nem véletlenül. Nagyon tanulságos, nagyon igaz, és nagyon megható! Le a kalappal:
“A vonzó ajkak érdekében, mondj kedves szavakat.
A kedves szemekért, keresd a jót az emberekben.
A karcsú alak érdekében, oszd meg ételed az éhezőkkel.
A szép hajért hagyd a gyermeknek, hogy ujjaival végigsimítsa naponta legalább egyszer.
A lelki egyensúlyért sétálj azzal a tudattal, hogy soha nem vagy egyedül!
Az embereket jobban mint a tárgyakat meg kell újítani, fel kell éleszteni, meg kell gyógyítani és megváltani. Sohase utasíts el senkit.
Emlékezz: ha segítő kézre van szükséged, végül megtalálod a karjaidban. Ha idősebb leszel, felfedezed, hogy két kezed van: Egy, hogy segíts magadon, Egy, hogy segíts másokon.
A nő szépsége nem a ruhákban rejlik, amiket hord. Nem az alakjában, vagy a frizurájában. A nő szépségét a szemében találod, mert a szem bejárat a szívhez, ahol a szeretet lakozik.
A nő szépsége nem az arcápolásból ered. A nő igazi szépsége a lelkéből tükröződik: az a törődés, amit szerető szívvel ad és a szenvedély amit mutat.”
Audrey Hepburn
Forrás: http://vilaghalo.info/audrey-hepburn-elarulta-szepsegenek-titkat

Biztonság
"Kedvesem érezd át azt, amit most mondok:
Léted biztonsága egyedül ÉN VAGYOK!
Én adom a sok-sok apró kapaszkodót.
Melyben hitté erősödik Bennem földi tapasztalatod.
Melletted állok, ha hullanak könnyeid,
És ha elesel, karom megtart, és felsegít!
Foglak, tartalak, ha bánat szedi szét szívedet,
Mert egyedül Én látom, hogy fájdalmadon mi az, mi enyhíthet!
Tudom, hogy szükséged van a jóra, a szép szóra,
Emberéleted vágyik a simogatásra,
Látom szíved vágyát, és minden gondolatod,
De kell, hogy elfogadd és tudd:
Léted biztonsága egyedül
ÉN VAGYOK!
Tudom, hiányzik, hogy jobban érezd magad világomban,
De lásd, a földön mindenütt csak harc van.
Nehéz a földi lét, tudtam, mikor "fordítani" jöttél,
És mégis vállaltad, hogy ezt teszed Szeretetemért!
Tudtad, hogy így lesz, csak elfelejtetted,
De eljött az idő, hogy TUDD, SZERESS, és TEDD!
Tedd csak bátran, mit szívedben érzel,
Ne gondolkozz soha a más fejével!
Új utat nyitsz most, új utat mutatsz és jársz be,
Melyben egy csak biztos: s ez a szív szeretete!
Szellemi Út ez, új korszak próbája,
Melynek egyedül ÉN VAGYOK csak biztonsága!"
M. G. Mária
Verses imák apró gyöngyei

Medjugorje, 2015. december 2-án
"Drága gyermekek, én mindig veletek vagyok, mert Fiam rám bízott benneteket. És nektek, gyermekeim szükségetek van rám, kerestek, hozzám jöttök, és megörvendeztetitek édesanyai szívemet. Szeretlek és szeretni is foglak benneteket, benneteket, akik szenvedtek, és akik fájdalmaitokat és szenvedéseiteket Fiamnak és nekem ajánljátok fel. Szeretetem keresi minden gyermekem szeretetét, gyermekeim pedig keresik az én szeretetemet. Jézus a szeretet által keresi az egységet Ég és Föld között, a Mennyei Atya és közöttetek gyermekeim, az Ő Egyháza között. Ezért sokat kell imádkozni, imádkozni és szeretni az Egyházat, amelyhez tartoztok. Az Egyház most szenved, és olyan apostolokra van szüksége, akik szeretik az egységet, tanúságtételükkel Isten útját mutatják; olyan apostolokra, akik szívvel megélve az Eucharisztiát nagy dolgokat cselekednek; szüksége van rátok, szeretetem apostolaira. Gyermekeim, az Egyházat kezdettől fogva üldözték és elárulták, de napról napra növekedett. Elpusztíthatatlan, mert Fiam érte adta a szívét – az Eucharisztiát, és feltámadásának fénye ragyogott és ragyogni fog felette. Ezért, ne féljetek. Imádkozzatok pásztoraitokért, hogy legyen erejük és szeretetük az üdvösség hídjaivá lenni.
Köszönöm nektek."
(A kép Medjugorjében készült)
Szűz Mária Harca
"2010-ben, néhány nappal a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe előtt, az ördögűzés alatt, a gonosz lélek rémülten felkiáltott:
"Az a fényes Asszony itt van a teremben."
Ekkor Jézus nevében megparancsoltam neki, írja le milyen, s ő így válaszolt:
"Teljesen beborítja az égi palást, egészen a lábáig: öltözéke tiszta fehér, arca csodálatosan szép, mosolyog rátok, én pedig képtelen vagyok elviselni tekintetét, karjai kitárva, fején tizenkét ragyogó csillagból álló korona, derekán fehér öv, amihez az a lánc (rózsafüzér) van erősítve. Egy felhőn áll és azt mondja:"
"Ne nyugtalankodjatok! Én veletek vagyok és segítlek titeket."
(76. oldal)
" Ti azt hiszitek, hogy odafent van. Ő azonban nem fent van, Ő mellettetek áll...S amikor meghaltok, Ő ott van, Ő ott áll és egyetlen halvány gondolatokra vár, egyetlen jóravaló szívbeli sóhajtásra, az egyetlen Ahhoz (Jézushoz) intézett sóhajtásra, s Ő ott terem, és tágra nyílt anyai szívvel vár titeket! ....
Egy anya gyöngéden tekint minden gyermekére, jóra tanítja, jóra inti őket és sír, sír ha gyermeke, gyermeke, gyermeke nem hallgat rá, mert tudja, hogy én elragadom. "
(96. oldal)
Egy másik alkalommal megvető hangon így fejezte ki magát:
"Mihelyt hívod Ő azonnal ott terem. Melyik anya ne tenne így? Mint az anya gyermeke hívó szavára, azonnal szalad."
(97. oldal)
Francesco Bamonte: Szűz Mária harca a gonosszal az ördögűzések alatt IHTYS kiadó 2014.

Szeretetlángról
A fenti linkre kattintva nagyon nagyon értékes gondolatokat hallhatunk. A szeretetlángról a MÁRIA Rádióban linket javasoljuk, többek között.
Szent Mihály ima
Angyalok seregének nagy fejedelme!
Az egész mennyet beragyogja erejével a TE neved:
ki olyan, mint az Isten?
A Te feladatod, hogy legyőzd a Sátánt és pokolra vesd.
Vezess minket!
A Te segítségeddel szeretnénk Istent szolgálni
és ellenállni a sötétség fiainak,
kik homályba borítják a földet.
Dicsőséges Szent Mihály!
Általad áldjuk a seregek Urát,
a menny királynőjét,
és az égi lelkeket,
akik az angyalokkal együtt
Isten Szent Arcát szemlélik.
Oltalmazz minket!
(Lengyel imádság)

Szeretetláng lelki napló III. /155 részlet:
"Minden családanya, akik az én szívem szerint cselekedtek: munkátok értéke nem kisebb még a legnagyobb papi méltóságra emelt személyek tevékenységénél sem. Értsétek meg azt a fenséges hivatást, amit reátok bíztam. Ti vagytok hivatva benépesíteni az én országomat és betölteni a bukott angyalok helyét. Szívetekből, öletekből indul el Anyaszentegyházam minden lépése. Országom úgy növekszik, ahogy ti édesanyák munkálkodtok a teremtett lelkek között. Nektek van a legnagyobb és legfelelősségteljesebb munkátok. Legyetek annak teljes tudatában, hogy a ti kezetekbe adtam azt a munkát, hogy a lelkek sokaságát üdvösségre vezessétek."
20 dolog, amit súlyos betegségemtől megtanultam...
Amikor visszagondolok a hátam mögött hagyott nehéz időszakra, a sok szenvedésre, a műtétekre, a kemóra, a sugárra és mindenre, ami egy daganatos beteggel megtörténhet, rájövök, hogy a rák nagy tanítómester. Az elmúlt két évben komoly személyiségfejlődésen mentem keresztül. Az egyik legfontosabb tanulság az volt, hogy humor és önirónia nélkül – mint a legtöbb dolog – egy potenciálisan halálos betegséggel való küzdelem sem megy. Azt hiszem, ez volt életem legizgalmasabb utazása. De ezt azért majd újragondolom, ha eljutottam a Machu Picchu-ra. Szentesi Éva írása.
1. Nem félek többé a sötétben, a pókoktól, éjjel az utcán, egyedül, a horrorfilmektől, az idegen zajoktól, az úszómedence aljára felfestett fekete csíktól, amikor úszom. Nem félek soha többé semmitől.
2. Minden egyes új nap ajándék. Az ajándék pedig nagyon klassz dolog, mert rejthet virágot, színházjegyet, cipőt, rúzst, magát az életet vagy csokit. A csoki pedig – mint tudjuk – boldogság.
3. A legrosszabb, amit elvehetnek tőlem az az, ha nem ehetek meg bármit, amit szeretnék. Az egész betegségben ez volt a legszörnyűbb. A világ egy sötét és üres hely a kedvenc ételeim nélkül.
4. Bár rettenetes fájdalmakat kellett átélnem, és ezeket semmilyen gyógyszer nem csillapította, de azért még ez sem tudott jobban megkínozni a szerelmi bánatnál.
5. Az anyukámat szeretem a legjobban a világon. Ez mindig is így volt, csak eddig nem tudtam róla. És ezt már semmi nem fogja megváltoztatni.
6. A testvéremmel mindig ki kell békülni, még akkor is, ha az élet kardinális kérdéseiben nem értek vele egyet. Azért, mert a testvérem!
7. Lehet nő és nő között is barátság. De csak akkor, ha nem osztja az észt egy ilyen rettenetes helyzetben. És legalább ugyanannyira jó arc. (Köszi, Zsuzsi!)
8. Nem leszek ideges egyáltalán, ha a tejben rommá ázott csokis müzlit leverem a konyhapultról és az beborítja az egész szakramentumot, épp miután elment a takarítónő. Nem káromkodom. Csendben feltörlöm.
9. Az emberek gondolkodását nem tudom megváltoztatni, éppen ezért felesleges is megpróbálni. Lesznek dolgok, amikben egyetértenek majd velem, de egy csomó olyan is, amiben meg nem. A világon több mint hétmilliárd ember él, és egyik sem gondolkodik ugyanúgy.
10. Teljesen mindegy, hogy mit gondolnak rólam, éppen ezért soha többé nem olvasok kommenteket. (És ezt persze nem tudom betartani.)
11. Egy orvos nem orvos. Két orvos egy fél orvos. Három orvos egy egész orvos.
12. Az emberi test a legcsodálatosabb rendszer. Szinte bármiből képes regenerálódni. A hegek eltűnnek, a haj visszanő. Kivéve a méhemet. A méhem az nem nő vissza.
13. Gyermeket örökbe fogadni nem is annyira szörnyű. És az sem ördögtől való, ha egy másik nő hordja majd ki az utódomat.
14. Hülyeség mást hibáztatni a sorsomért. Senki más nem lehet okozója a bajomnak magamon kívül. (Hogy ezt ma így gondolom… nagy szerencséje annak az orvosnak, aki nem vette észre időben a daganatot.)
15. Másoknak segíteni nagyszerű. Nincs annál jobb érzés, amikor a fiatal nők az én figyelemfelkeltő kampányom miatt mennek el szűrésre, és emiatt megmenekülnek attól, amin nekem keresztül kellett mennem.
16. Egyetlen percet sem fogok eltölteni többé olyan társaságban vagy olyan dolgokkal foglalatoskodva, akikkel vagy amelyekkel nem érzem jól magam.
17. Boldogságot nem lehet patikában venni. Boldogság nincsen sehol. A boldogság én magam vagyok. Azaz te magad vagy.
18. Humor nélkül nem megy.
19. A halál nem félelmetes.
20. Isten jó fej.

Megtérők imája
Szeretetláng lelki napló
A Szeretetlánggal kapcsolatos üzenetek lejegyzője, egy egyszerű magyar édesanya, Kindelmann Károlyné, egy hat gyermekes magyar családanya volt. „Erzsébet asszonyként” vált ismertté, és 1962 és 1985 között kapta az üzeneteket az Úr Jézustól és Égi Édesanyánktól, Máriától.
A Szeretetláng lelki naplót eddig 24 nyelvre fordították le. Legjobban Braziliában terjedt el a Szeretetláng. Ott több mint 120 városban léteznek Szeretetláng - ima csoportok!
1999-ben Mexikó városában volt a Szeretetláng első nemzetközi kongresszusa! 2008 július 29-31-én tatották Mexikó köztársaság Morelia városában az V. Országos Szeretetláng Kongresszust 1100 hívő részvételével.
2008 augusztus 11 és 17 között a braziliai Sao Paoloban kidolgozták a nemzetközi Szeretetláng Mozgalom alapszabályait.
2009 június 6-án, első szombaton, tartották Budapesten a X. Országos Szeretetláng találkozót, a Kispesti Jézus Szíve templomban, amikor Erdő Péter bíboros Úr személyesen hagyta jóvá a Szeretetláng Mozgalmat, Magyarországon.
"Hétfő: A szenvedő lelkek napja. Minden mozdulatodban legyen benne a megsegítésük utáni vágy. A szigorú böjtöt és a virrasztást is ajánld fel értük. Aki a hétfői napot megtartja szigorú böjttel, az minden alkalommal egy papi lelket szabadít ki a szenvedés helyéről.
Kedd: Ez a nap a családodért felajánlott nap legyen. Végezz helyettük annyi lelki áldozást, ahányan vannak. Ajánld fel őket egyenként Édesanyánknak, Ő védelmébe veszi őket. Kegyelmeimet szünet nélkül óhajtsd számukra. Szent Józsefet, legkedvesebb pártfogódat ne felejtsd el. Őt is kérd mindennap, Ő is örömmel segít.
Szerda: A papi hivatások napja. Kérj tőlem sok buzgó lelkű ifjút. Amennyit kérsz, annyit kapsz, mert sok ifjú lelkében ott a vágy, csak nincs, aki kisegítse belőlük, hogy felszínre jusson lelkük vágyának teljesülése. A virrasztás imádsága által bőséges kegyelmet eszközölhetsz ki számukra.
Csütörtök: Az Oltáriszentség engesztelésére szenteld, és aznap négy órát tölts szent színem előtt. Különösen nagy áhítattal imádj, és engesztelj Engem a sok megbántásért. Merülj el kínos haláltusám vérrel verejtékező szenvedéseiben. A szigorú böjtöt ajánld fel 12 papi lélekért.
Péntek: Szíved egész szeretetével merülj el kínszenvedéseimben. 12 órától 15 óráig imádd Szent Sebeimet.
Szombat: A mi égi Édesanyánk napja. E napon különösen tiszteld meg Őt, még több gyengédséggel. Tudod Ő a kegyelmek Anyja. Óhajtsd, hogy a földön is úgy tiszteljék, mint a mennyben az angyalok és a szentek sokasága, és kérd a haldokló papi lelkek számára a jó halál kegyelmét. Tudod milyen nagy jutalmad ezért? Az égben a papi lelkek könyörögni fognak érted, a s Szent Szűz is várja lelkedet halálod óráján.
Vasárnapra az édes üdvözítő semmi programot nem adott. " (38-40. oldal)
"Megváltó munkámban szünet nélkül vállalj részt. Ne kérdezd hogyan? Óhajtsd, hogy jöjjön el az Én Országom, a te számodra és minden lélek számára. Ha nyugovóra térsz, tekintsd át az egész napodat, mit tettél Országom eljöveteléért?" (45. oldal)
" Ha a betegek szenvedéseiket felajánlják, ez a sátánt megvakítja, és ezáltal a lelkek az üdvösség útjára lépnek. " (190. oldal)
"Jóságos Atyám! Én kis parányi szikra, kit Te terveidbe vettél, megteremtettél, halálom óráját is meghatároztad. Végtelen jóságodat és hatalmadat ki merné felülbírálni? Ments meg engem a gonosztól, ki isteni fölséged mindenhatóságát merészeli megkísérteni. Ó Jóságos mennyei Atyám, kezednek erős támogatására van most nagy szükségem. Szent Fiad úgy oktatott, legyek csak kicsinyke. Lehetek más a Te hatalmad, fönséged, nagyságod és dicsőséged mellett, mint kis parányi, szikra, aki valóban Tőled veszi, kapja a Te ragyogó fényességedből kiszikrázó ragyogást. Ó, áldott Szent Szűz! Vakítsd meg most Te is a sátánt Szeretetlángoddal! Égbekiáltó bűnbe akarja testemet-lelkemet tántorítani. - Nyílt és ostoba támadása volt ez a sátánnak. Éreznem kellett, hogy fejét vesztve nem tudja már mihez kapjon. Könyörgésem közben a mennyei Atya, akinek szent akaratát egész lelkem teljes erejével óhajtom, irgalmas jóságával megsemmisítette a gonosz esztelen, vakmerő kíséréseit." (158. -159. oldal)
Részletek: Szeretetláng lelki napló
1961-1983 Kindelmann Károlyné, szül Szántó Erzsébet kéziratos lelki naplójának szerkesztett, szövegkritikai kiadása
Szent István társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest 2010
Az erényes asszony
"A család fénye olyan, mintha saját napja lenne: az asszony.
Hallgasd, mit mond és érez felőle a Szentírás: A szorgalmas asszony bája örömet szerez a férjének. A szent életű és tisztességes asszony felbecsülhetetlen kegyelem. Mint a nap, amely isteni magasságokban jár, az asszony szépsége a házának ékessége. Igen, a feleség és az édesanya a család napfénye.
Nap, nagylelkűsége és önmagáról való megfeledkezése folytán, az állandó készenlét, a finomság folytán, amely mindig arra figyel, hogyan tehet mindent kellemesebbé férje és gyermekei számára az életben. Maga körül fényt áraszt és lelke melegét adja. Azt szokás mondani, hogy egy házasság akkor boldog, ha a házas felek el tudják érni azt, hogy egyikük se a saját boldogságát keresse, hanem a másikét. Bár ez a nemes érzés és szándék mindkettejükben meg kell, hogy legyen, mégis elsősorban az asszony fő erényei közé kell, hogy tartozzon, természetes anyai érzései, sajátos bölcsessége és szívének okossága folytán.
Ha bosszúságot okoznak is neki, megelégedéssel és bizalommal fordul az emberek felé, ha megalázzák, méltóságot és tiszteletet parancsol, úgy ahogy a nap ontja sugarai ködös reggeleken, és maikor lenyugszik, aranysugaraival befesti a felhőket.
Az asszony a család napja, tekintetének tisztasága és szavának melegsége folytán. Tekintetével és szavaival finoman behatol a lelkekbe, meggyőzi, megindítja, lelkesíti őket, eltávolítván őket a szenvedélyek sokaságától. Helyreállítja férje hangulatát és a család együttélésének örömét a hosszú napok fárasztó munkája után, amelyet a családtagok a munka kimerítő tevékenységeivel töltöttek. Ő a család napja elmélkedő beállítottságával, lelkének egyenességével, öltözködésének és csinosságának kifinomult harmóniájával, amely egyszerre tartózkodó és szeretetteljes.
Ó, ha megértenétek, milyen mélyek a szeretet és a hála érzései, amelyek a férj és a gyerekek szívében ébrednek és bevésődnek a házastárs és az édesanya iránt! "
(XII. Piusz beszéde)
Részlet a FATIMÁRÓL beszél Lucia nőver II. című könyv 83. oldaláról

Pihenj meg jelenlétemben
"Pihenj meg jelenlétemben, és engedd, hogy én vegyem kézbe ezt a napot! Ne rohanj neki a napnak, mint egy hirtelen elengedett versenyparipa! Inkább haladj céltudatos léptekkel mellettem, és hagyd, hogy lépésenként irányítsalak! Köszönj meg Nekem minden egyes áldást útközben: ez Örömmel tölt el téged is Engem is! A hálás szív megóv a negatív gondolkodástól. A háládatosság megnyitja a szemedet, hogy meglásd, milyen bőséget árasztok rád naponként. Amikor imáidat és kéréseidet átjárja a hálaadás, azok felszárnyalnak a menny trónterméig. Mindenben adj hálát, mert ez az Én akaratom számodra!"
Részlet: Jézus hív, Jézus szólít - Sarah Young- Üzenetek az év minden napjára 58. oldal
Immanuel alapítvány 2013

Találjon rád Isten áldása minden új napon!
Angyalok őrizzenek utadon, bármerre jársz!
A menny világossága ragyogjon rád,
és töltse meg dallal szívedet!
Találjon rád Isten áldása minden új napon!
(Varga Gyöngyi: Áldáskönyv, 21. oldal, Luther kiadó)
A szenvedésről Lisieux-i szent Teréz leveleiből
"Ne higgyük, hogy szenvedés nélkül - sok szenvedés nélkül - szerethetünk...Ott van szegény természetünk, és nem hiába van ott!...Ez a mi gazdagságunk, ez a kenyérkeresetünk!... Oly értékes az, hogy Jézus azért jött a földre, hogy ezt megszerezze. Szenvedjünk keserűen, bátorság nélkül!... "Jézus szomorúan szenvedett! Szomorúság nélkül szenvedne-e vajon a lélek?..." És mi nagylelkűen, nagyvonalúan akarunk szenvedni!.... Micsoda illúzió ez!.... Azt szeretnénk, ha sohasem buknánk el?....Mi számít, Jézusom, ha akár minden pillanatban elbukom, így látom gyöngeségemet, és ez nagy nyereség... Te pedig látod ebből mire vagyok képes, és ez annál inkább arra indít, hogy a karodba végy... S ha mégsem teszed, ez azért van, mert kedved telik hogy a földön vagyok.... így hát nem aggódom, hanem mindig feléd nyújtom kezem, könyörögve és szeretettel!... Nem tudom elhinni, hogy magamra hagynál!...."A szentek akkor találkoztak keresztjükkel, amikor Urunk lábainál voltak".... A szentség nem abból áll, hogy szép dolgokat mondunk, de még abból sem, hogy ilyeneket gondolunk vagy érzünk!... Abból áll, hogy szenvedünk, hogy mindentől szenvedünk. "A szentséget kardéllel kell meghódítani, szenvedni kell... haláltusát kell vívni..." Egyszer eltűnnek az árnyak, akkor csak az öröm, a mámor marad majd."
Részlet: A szeretet rejtekében Lisieux-i Szent Teréz levelei nővéréhez, Celine-hez, Szent Gellért kiadó és nyomda 37-38. oldal

A világ legkeményebb munkája... (de legszebb is)
Részlet Csaba testvér: Út a végtelenbe című könyvéből
"A gonosz folyamatosan támad. Olyan, mint az eleven tűz, mely elpusztíthat, de kitartó harcunkban, mint a lángokban az arany, megtisztulhatunk. Gyengeségünk megtapasztalása alázatra, szerénységre, Isten kezébe kapaszkodásra késztethet bennünket.
Egy személyes jó tanács:
Ha nagyon közelinek éreztem a gonosz jelenlétét,
a szeretet apró, mindennapi cselekedeteibe,
mint mentőövbe kapaszkodtam.
Mindig kell szeretni, de ha a gonosz jelenléte, örvényló, sodró ereje körülvesz, akkor a szeretet cselekedeteibe kell menekülni. A jótettek karjai között biztonságot találhatunk. Minél jobban tombol körülöttünk a bűn, annál tudatosabban, alázatosabban, önzetlenebbül kell tenni a jót. Ne féljünk! Összedőlhet körülöttünk a világ, ha szeretünk, élni fogunk, a legnagyobb vihar után is kisüt az áldott nap. Tudnunk kell, az igazságot, az életet meg lehet ölni, de harmadnapon diadalmasan feltámad."
Út a végtelenbe, Csaba testvér gondolatai Isten ajándékairól 135. oldal, Helikon kiadó
Elizabeth Silance Ballard: A tanító tanítása
"Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet. Egy napon Éva néni a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Peti előző tanítóinak bejegyzésein. "Peti tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni" – írta első osztályos tanítója. Másodikban így szólt a jellemzés: "Peti kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálos beteg. Az élet Peti számára valódi küzdelem lehet.” Harmadik osztályos bizonyítványában ez állt: "Édesanyja halála nagy megrázkódtatás számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele." Negyedik osztályos tanítója ezt írta: "Peti visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban." Ezeket olvasva Éva néni ráébredt a problémára és elszégyellte magát. Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepségen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Peti ajándékát, a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva. Éva néni a gyerekek előtt bontotta ki az ajándékokat, és gondosan nyitotta ki Peti csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfümöt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy Éva néni felkiált: "Milyen szép karkötő!", és látták, hogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből. Horváth Peti egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa: "Éva néni, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé."Éva néni sokáig sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított.Elkezdte a gyerekeket tanítani. Éva néni különös figyelmet szentelt Petinek. Ahogy dolgozott vele, Peti elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Peti az osztály élére került, és már azért volt hazugság, hogy minden gyereket egyformán szeret, mert Peti lett a legkedvesebb diákja.Négy évvel később egy üzenetet talált Petitől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen.Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, a legmagasabb kitüntetéssel.Még négy év telt el, és újra levél érkezett Petitől. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig Éva néni a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Horváth Péter. A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett. Peti elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül, és kérdezte, hogy Éva néni elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet. Természetesen Éva néni elfogadta a meghívást. A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Peti úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonykor viselte az édesanyja. Megölelték egymást, és Dr. Horváth Péter Éva néni fülébe súgta, "Köszönöm, Éva néni, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, amiért segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték." Éva néni könnyekkel a szemében visszasúgta, "Peti, tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani." |
Gyémánt
Antony de Mello indiai jezsuita pap volt, aki spirituális felismeréseiről, főként példázatairól és rövid történeteiről lett híres. Ez a rövid elbeszélés a GYÉMÁNT nevet viseli.
"A szannjászí éppen elérte a falu szélét, s letelepedett egy fa alá, hogy ott töltse az éjszakát, amikor egy ember a faluból odarohant hozzá, s ezt kiáltotta:
- A követ! A követ! Add ide nekem a drágakövet.
- Miféle követ? - kérdezi a szannjászí.
- A múlt éjjel megjelent álmomban Siva - magyarázta a falubeli -, és azt mondta nekem, hogy ha alkonyatkor kijövök a falu végére, itt találok majd egy szannjászít, aki ad nekem egy drágakövet, s életem végéig gazdag leszek.
A szannjászí erre turkálni kezdett a csomagjában, majd előhúzott egy drágakövet.
-Valószínűleg erre gondolhatott - mondta, miközben átadta a követ a falusi embernek -, néhány nappal ezelőtt találtam az erdei úton. Természetesen a tied lehet.
A falusi ámulattal nézte a követ. Gyémánt volt, valószínűleg a világ legnagyobb gyémántja, mert akkora volt, mint egy ember feje. Átvette a gyémántot és hazaballagott. Otthon aztán egész éjjel forgolódott az ágyában, nem tudott elaludni. Másnap a hajnal első sugaránál felébresztette a szannjászít és ezt kérte tőle:
- Azt a gazdagságot add nekem, amely képessé tesz arra, hogy ily könnyedén odaadj egy ekkora gyémántot!"
Részlet: James Martin SJ Jezsuita spriritualitás című könyvéből

Oly, nagy boldogság
Jézusom, oly nagy, nagy boldogság
a te szerelmedet bírni.
Te úgy szeretsz engem,
mint talán senkit a világon.
Szinte megdöbbent,
sokszor oly világosan látom,
hogy szerető kezed mily oltalmazva,
védve emeled fölém, mint vonsz el onnan,
hol lelkem fehér menyegzős ruháját
bemocskolhatná,
mint borítod szerelmed tüzével lángba
lelkemet újra, ha látod,
hogy a kísértés, a szárazság,
a megpróbáltatás szenvedéseiben
kezdek kimerülni, elfáradni, gyengülni.
Jézusom, hát ki vagyok én?
Senki, semmi: egy porszem.
Mikor szívem-lelkem a kísértések tüzében
vergődött, Jézusom,
akkor éreztem legjobban,
hogy semmi vagyok.
Szinte irtózattal láttam, hogy ha csak
egy pillanatra is magamra hagynál,
milyen nagyon rossz lennék:
hogy nem tudnék a legkisebb
kísértésnek sem ellenállni,
belevesznék a bűnbe.
És te mégis szeretsz:
mégis szeretsz, dacára, hogy nap-nap után
újra meg újra annyiszor megbántalak.
Olyan nyomorult vagyok, porszem...
Néha alig tudom önmagamat elviselni:
ilyenkor hozzád menekülök.
Erős bizalommal nézek föl reád a keresztre.
Olyan szánakozva, megbocsájtón,
szeretettel nézel le rám...
Te tudod, hogy porszem vagyok!
Bogner Mária Margit nővér élt: 28 évet (érdemes utána nézni az életének)
(Vers: Tiszták, hősök szentek: A magyar nemzet legszebb imái, összeállította: Kindelmann Győző)

Böjte Csaba: A mindennapi kenyérnél is fontosabb a Remény
"... Igen, biztos, hogy a világunk GDP-ben mért rohanása megtorpant. De talán ismerős a kis nyuszi és a teknős párbeszéde. A nyuszi szalad, a teknőc ballag utána. A nyuszi nyüstöli a teknőcöt, hogy szedje már a lábát, de a cammogó teknőc egyre csak azt mondja:
- Te nyuszi, milyen jó, hogy ilyen lassan haladunk!
- Már miért lenne jó, hogy lassan megyünk? - kérdi a nyuszi?
- Mert nem jó felé megyünk - jön a csendes válasz.
Megtorpant a világunk, de nem is baj - mondom fél szájjal,- mert talán nem jó felé megyünk.
....Nem hiszem, hogy nekünk még több autóra, és csillogó-villogó ruhákra, limlomra, elektromos kütyükre lenne szükségünk. Jó lenne most egy csendes visszafogott séta.
Nem akarom megtagadni a múltat, az utolsó 20 évet, az anyagi javak iránti megkülönböztetett vágyakozással, egyszerűen úgy érzem, hogy tápláló Istenünk az emberiség asztalára egy újabb, lelkibb, spirituálisabb fogást akar felszolgálni mindannyiunk örömére. Bennem hihetetlen kíváncsiság, remény és bizalom van ez újabb "fogás" iránt. "
"Krisztus nem árul bóvlit, nem ad hamis gyöngyöket. Az anyagi javak helyes birtoklása valóban szabaddá tesz, és kinyitja előttünk a végtelent. Egymás nélkül csak cifra piramisokba bezárt élő múmiák leszünk, de együtt, közösségben Isten alázatos, vándorló népe vagyunk, akikre a szeretet gyümölcse, a békés, becsületes földi élet vár, és ráadásként a Krisztus által megígért örök élet. "
Részlet: Böjte Csaba: A mindennapi Kenyérnél is fontosabb a remény című könyvéből, 59-61, 83. oldal

Assisi Szent Ferenc imája
Uram add, hogy
inkább én igyekezzem vigasztalni, minthogy vigaszra várjak, inkább én törekedjek megértésre, minthogy megértést óhajtsak, inkább én szeressek, minthogy szeretetet igényeljek, mert önmagunkat elfelejtve találjuk meg magunkat, ha megbocsátunk, akkor nyerünk bocsánatot, ha meghalunk, azzal ébredünk az örök életre. Ámen. |
Az alázatosság litániája
A Szeretet Misszionáriusainak - Teréz Anya nővérei - napi imádsága
A vágytól, hogy megbecsüljenek, - szabadíts meg Jézusom! A vágytól, hogy szeressenek, - szabadíts meg Jézusom! A vágytól, hogy népszerű legyek, - szabadíts meg Jézusom! A vágytól, hogy fölemeljenek, - szabadíts meg Jézusom! A vágytól, hogy tiszteljenek, - szabadíts meg Jézusom! A vágytól, hogy dicsérjenek, - szabadíts meg Jézusom! A vágytól, hogy előnyben részesítsenek, - szabadíts meg Jézusom! A vágytól, hogy tanácsomat kérjék, - szabadíts meg Jézusom! A vágytól, hogy igazat adjanak nekem, - szabadíts meg Jézusom! a vágytól, hogy elismert legyek, - szabadíts meg Jézusom! A félelemtől, hogy megaláznak, - szabadíts meg Jézusom! A félelemtől, hogy lenéznek, vagy leráznak, - szabadíts meg Jézusom! A félelemtől, hogy megvetnek, - szabadíts meg Jézusom! A félelemtől, hogy korholnak, - szabadíts meg Jézusom! A félelemtől, hogy megütnek, - szabadíts meg Jézusom! a félelemtől, hogy megrágalmaznak, - szabadíts meg Jézusom! A félelemtől, hogy kigúnyolnak, - szabadíts meg Jézusom! a félelemtől, hogy mellőznek vagy elfelejtenek, - szabadíts meg Jézusom! a félelemtől, hogy igazságtalanság ér, - szabadíts meg Jézusom! a félelemtől, hogy meggyanúsítanak, - szabadíts meg Jézusom! Hogy másokat nálam jobban szeretnek, - add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el! Hogy másokat nálam többre becsülnek, - add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el! Hogy a világ szemében más növekszik és én kisebbedem - add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el! Hogy az erényt másokban dicsérik és a jót bennem nem veszik észre, - add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el! Hogy másokat magasztalnak, míg engem észre sem vesznek, - add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el! Hogy másokat nálam jobban előnyben részesítenek, - add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el! Hogy mások szentebbek, jobbak nálam, és én csak olyan szent leszek, amilyen a Te kegyelmedből telik tőlem - add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el! Ámen |
|
Imádság belső gyógyulásért
Uram Jézus, te azért jöttél, hogy meggyógyítsad a megtört és aggódó szíveket,
kérlek Téged, hogy gyógyítsad meg azokat a sebeket, amelyek felkavarják a szívemet; Kérlek különösen azokat gyógyítsad be, amelyeket bűnömmel okoztam. Kérlek, lépjél be az életembe, gyógyíts meg engem lelki bajaimból, amelyeket gyermekkoromban szedtem magamra és azokból a sérüléseimből, amelyeket ezek életem során okoztak. |
Tégy engem békéd eszközévé
Uram,
tégy a béke eszközévé. hogy szeretetet vigyek oda, ahol gyűlölet van, hogy megbocsássak, ahol bűn van, hogy egyesítsek, ahol széthúzás van hogy igazságot hozzak, ahol tévedés van, hogy hitet vigyek, ahol sötétség van, hogy örömet vigyek oda, ahol szenvedés van Nem azért, hogy vigasztalódjam, hanem, hogy vigasztaljak; nem azért, hogy megértsenek, hanem, hogy megértsek nem azért, hogy szeressenek, hanem, hogy szeressek; csak ez a fontos, mert amikor adunk – kapunk, amikor megbocsátunk – bocsánatot nyerünk, amikor meghalunk – új életre kelünk. Assisi Szent Ferenc |
|
103. Zsoltár - A Teremtés himnusza
Áldást mondj, én lelkem, az Úrnak!
nagy vagy nagyon, én Uram, Istenem! Fenségbe és szépségbe öltözöl és a fényesség burkol, mint köpeny. Sátor gyanánt feszíted az eget ki, a vizeken építetted lakóhelyed. A felhőket rendeled fogatoddá, magad a szelek szárnyán viteted. A szeleket teszed követeiddé, tüzes villámokat cselédeiddé. Felállítottad a földet talapzataira: meg nem inog soha, soha. Az őstengert adtad rá köntösül, vizek álltak a hegyeken fölül, De kiáltottál, s szétfutottak, mennydörögtél, s szerteriadtak. A hegyek kimeredtek, a völgyek meglapultak, amint helyüket kijelölted. Határt szabtál nekik, hogy át ne hágják, el ne borítsák még egyszer a földet. Patakba csorgatod a források vizét, a hegyek közt suhannak szerteszét, Abból isznak minden réti vadak: s a vadszamarak oltják szomjukat; Ott fészkelnek mellettük az égi madarak, az ágak közt zengetik hangjukat. A hegyeket házad vizével öntözöd, műveid gyümölcséből lakozik jól a föld, Füvet zsendítesz a barmok fogára, növényeket ember szolgálatára, Hogy földből hozzon elő kenyeret, s bort, vidámítni az ember-szivet; Hogy arcát olajjal derítse s szívét a kenyér felüdítse. Az Úrnak fái jóllakoznak, amiket ültetett, cédrusai a Libanonnak. A madarak ott fészket raknak, a gólyák a fenyőkön laknak. A magas hegyek a zergének, borznak a sziklák adnak menedéket. Holdat alkottál mérni az időt; a nap tudja óráját alkonyának. Kiöntöd a sötétet, és éjszaka leszen, s az erdők minden vadjai az éjben szertejárnak. Prédáért üvöltöznek a kölyökoroszlánok, s az Istentől harapnivalót kérnek. Ha felkel a nap, visszatérnek és vackukon elheverésznek. Indul az ember munkája után és jár napestig a dolga után. Milyen számosak műveid Uram! bölcsességeddel teremtettél mindent; tele van a föld teremtményeiddel. Im itt a tenger, nagy és messze-széles: és benne csúszó-mászó rengeteg, nagy állatok és kicsinyek. Amott a hajók járnak szerte, s a Leviáthán, melyet alkotál, hogy játszadozzon benne. S tetőled várja mind, hogy megadod idejében a harapnivalót. Te adsz nekik, ők gyűjtenek, jóllaknak mind a jóból, ha megnyitod kezed. Ha arcod elrejted, megháborodnak; tönkremennek, ha lelkük megvonod, s porukba visszatérnek. Ha kibocsátod lelked, újra élnek, s a föld színét megújítod. Az Úrnak örök dicsőség legyen! örvendjen az Úr ő műveiben. Ránéz a földre, és az megremeg: hegyeket érint, és füstölgenek. Mind éltemig énekelek az Úrnak, Istenem zengem, míg vagyok. Legyen előtte kedves énekem: én az Úrban vigadozok. Vesszenek el a bűnösök a földről, és ne legyenek többé gonoszok. Áldást mondj, én lelkem, az Úrnak! Alleluja. |
Colmar - Franciaország
|
Strasburg
Házam felajánlása Szűz Máriának
Boldogságos Szűz Mária, mindaz, amit oltalmad alá helyeznek,
Isten angyalainak szárnyai alatt nyugszik. Ezért neked szentelem e házat. Kegyeskedj szentéllyé, a fény helyévé tenni, ahol csak öröm, béke és szeretet uralkodik. Teljesen oltalmadra bízom, hogy védd meg minden rossztól és kérlek, hogy tisztítsd meg mindattól, ami lakói biztonságát, testi épségét és lelki üdvösségét veszélyeztetné. Add kegyesen e háznak jelenléted kisugárzását, hogy Isten fényének egy sugara megérintse lakói szívét és mindazokét, akik e házba belépnek. Őrizd meg kegyesen úgy, mint a kis názáreti házat, az erények szent helyeként, ahol a nappal és az éjszaka minden órájában Jézus, a Te és József lelkülete uralkodik, s ahol az emberek a családi tűzhely melegére és nyugalmára találnak, melyben a szeretet tüze soha ki nem alszik. Távolíts el e háztól minden rossz befolyást, mely veszélyezteti, és kegyeskedj az igazi boldogság harmatával megáldani, melyben a lelkek kivirágoznak Isten örök birodalmának előkertjévé. (Myriam van Nazareth) |
Imádság otthonunk oltalmáért
A szent arkangyalok álljanak e ház sarkánál és legyenek őrzői. A tizenkét apostol legyen oltalmazója. A szent kereszt legyen e ház ajtóin a zár és Jézus Krisztus koronája e ház pajzsa. Ó, dicsőséges szentháromság, vedd körül e házat és oltalmazd tűzvésztől, árvíztől, vihartól, földrengéstől, tolvajoktól. Lakóit pedig a betegségtől, járványoktól és az istentelen emberektől, hogy semmiféle baj ne érjen minket! Ámen |
|
A szeretet törvénye
A világegyetemet természeti törvények irányítják. Azért tudunk gépekkel repülni, mert a légi közlekedés velük összhangban működik. Ahogyan a fizika törvényei meghatározzák a légi közlekedést, az elektromosságot, és a gravitációt, a szeretetnek is van irányító törvénye. Ahhoz, hogy a szeretet pozitív erejét tápláld, ezt a törvényt kell megértenek, ami egyben a világegyetem leghatalmasabb törvénye - a vonzás törvényét.
A vonzás törvénye az, ami a világegyetem összes csillagát a helyén tartja, és ami felépít minden egyes atomot és molekulát. A Nap vonzásának ereje tartja helyükön a naprendszerünk bolygóit, és megóvja őket attól, hogy elszabaduljanak az űrben. A gravitáció vonzereje tart téged és minden egyes embert, állatot, növényt, ásványt a földön. A természetben mindenhol a vonzás törvényét tapasztalod......
A vonzás ereje húzza az egyik embert a másikhoz. Arra ösztönöz bennünket, hogy klubokat, szövetségeket alapítsunk, közös érdekeink szerint. Van aki a tudományhoz, más a konyhaművészethez, megint más a zenéhez vagy a sportokhoz vonzódik. De mi is valójában a vonzás ereje? A vonzás ereje a szeretet ereje!
A vonzás=szeretet. A világegyetemben mindenben és minden által ez nyilvánul meg, és a te életedet is ez a törvény irányítja. Általánosságban a vonzás törvénye úgy működik, hogy a hasonló a hasonlót vonzza. Egyszerűbben megfogalmazva a te életedben a következőt jelenti:
Amit kefelé adsz, azt kapod vissza. Bármit is adsz tehát önmagadból az életben, ugyanazt kapod vissza. A vonzás törvényének értelmében pontosan azt vonzod magadhoz, amit Te adsz! Az adás cselekedetének hatása létrehozza az ellentéte irányú hatását, és amit kapsz, mindig egyenlő mértékű lesz azzal, amit adtál.
Adj valami pozitívat, és pozitív dolgot kapsz vissza - adj negatívat és negatív dolgot kapsz vissza. Életed minden egyes pillanatában vagy pozitív vagy negatív gondolatokat sugárzol.
"Adjatok és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannak mérnek majd nektek is." (Lk 6,38)
Amit adsz, azt kapod vissza. Nyújts támogatást és segítséget barátodnak, aki épp költözik, és ez a segítség biztosan fénysebességgel tér vissza hozzád. Szórj haragot és dühöt egy családtagra, aki cserbenhagyott, és ez a harag ugyanúgy visszatér hozzád, körülményeid álruhájába bújtatva. Ha gondolataid vagy a szavaid arról szólnak, amit akarsz és szeretsz, akkor azok pozitívak, és ezek a pozitív gondolatok térnek vissza hozzád olyan dolgok képében, amiket szeretsz. De ha arra gondolsz, és arról beszélsz, amit nem akarsz és nem szeretsz, ezek a negatív gondolatok fognak visszatérni hozzád azon dolgok képében, amiket nem szeretsz. Sok ember többet gondol olyasmire és gyakrabban beszél azokról a dolgokról, amiket nem szeret. Több negativítást sugároznak magukból, mint a szeretet, ezáltal pedig akaratlanul is megfosztják magukat minden jótól az életben.
Szeretet nélkül képtelenség jó életet élni. Azok az emberek, akiknek nagyszerű az életük, többet gondolnak arra, amit szeretnek, és gyakrabban beszélnek róla, mint arról, amit nem szeretnek! Ha jó életet szeretnél élni, törd össze a téged fogva tartó kalitka rácsait - szeress és csak arról beszélj, amit szeretsz, mert a szeretetet szabaddá tesz!
"Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket." János 8,32
A szeretet ereje számára nincs lehetetlen. Bárki vagy, bármilyen helyzettel kell szembenézned, a szeretet ereje képes szabaddá tenni téged.
"A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet." Szent Pál
Minden reggel, amikor felkelek hálát adok az életemért, mindenért, mindenkiért, amim és akim van. Tizenöt percet szánok rá, hogy szeretet küldjek a világnak. Ezután elképzelem a napomat. Látom, hogy minden jól megy, és közben szeretet érzek. Bármit teszek előre küldöm a szeretet erejét. Amíg nem érzem jól magam nem nyitok ki fontos e-maileket, vagy csomagokat, nem intézek fontos telefonhívásokat.
Amikor reggel felöltözöm hálát adok a ruháimért. Elképzelem, hogy érezném magam, ha minden csodásan passzolna, amit magamra vettem. Aztán pedig felteszem magamnak a kérdést: Mit vegyek ma fel? Nem győzök csodálkozni, milyen jól illenek egymáshoz a ruhák, amiket választok, és mennyire jól érzem magamat bennük.
Amikor az utcán sétálok, folyamatosan éber vagyok, figyelem az embereket. Igyekszem szeretetteljes gondolatokat sugározni feléjük. Tudom, hogy a szeretet ereje az anyagi bőség, a boldog kapcsolatok, a tökéletes egészség és minden egyéb forrása, amire az emberek vágynak, ezért szeretet sugárzok feléjük.
Ha beülök az autóba, hogy elmenjek valahová, mindig elképzelem, hogy boldogan és épségben térek vissza, és azt mondom: Köszönöm!....
Mindenért, amit kapok, igyekszem annyi szeretet adni a világnak, amennyit csak tudok.
Mindenben és mindenkiben a jót keresem.
Mindenért hálás vagyok.
Arra fókuszálok, amim van, és nem arra, amim nincsen.
Próbálj meg te is szeretet adni mindenért, amit kapsz, a szeretet ereje pedig megsokszorozza azt, és még több szeretettel áraszt el!
Az írás Rhonda Byne: Az erő című könyve alapján készült

Az utolsó ítélet
Máté (25, 31-46)
- «Amikor pedig az emberfia eljön az ő dicsőségében,
és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége
trónjára. Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig
elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor
elválasztja a juhokat a kecskéktől.
A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal
keze felől állítja
Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz:
'Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ
kezdete óta számotokra elkészített országot.
Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam,
és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok;
mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam,
és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek
hozzám'.
Akkor így válaszolnak neki az igazak: `Uram, mikor
láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna,
vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna?
Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk
volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna?
Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy
elmentünk volna hozzád?'
A király így felel majd nekik: `Bizony, mondom
nektek, amikor megtettétek ezeket akárcsak
eggyel is a legkisebb testvéreim közül, velem
tettétek meg'.
Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: `Menjetek
előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak
elkészített örök tűzre.
Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam,
és nem adtatok innom;
jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen
voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam,
börtönben voltam, és nem látogattatok meg'.
Akkor ezek is így válaszolnak neki: `Uram, mikor
láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek
vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor
nem szolgáltunk neked?'
Akkor így felel nekik: `Bizony, mondom nektek,
amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek
közül, velem nem tettétek meg'.
És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak
pedig az örök életre».
Mária
Dicsőség és hála Néked
a Teremtő Isten Szent, földi Édesanyja,
Ki Szeretetével a Mindenséget magába fogadta!
Égi Koronádat Maga az Úr adta,
amikor Te lettél a Megváltás Oltára!
Méhedben Titok rejlett alázatos Igen-ed után,
s földi testet öltött a Szentség, Karácsony éjszakáján!
Vállaltál szegényes és küzdelmes földi életet,
hogy felajánlásod által
legyőzhessen a Megváltó Szeretet.
Példát adtál családi életre, s
megmutattad, hogy mit jelent a "Tűzhely melege".
Tudtad, s példád tanította, hogy mit jelent: Szeretni,
s adtad, mit csak a Szeretet tud adni.
Hitet árasztva nevelted Szent Gyermeked,
s nem kérdezted, hogy "utána" mi lesz majd Veled?
Vigyáztál Rá, óvtad míg kicsi volt,
s hagytad, hogy történjen mindaz,
mi az Írásban megírva volt.
Elengedted, mikor eljött az ideje,
de érző Anyai Lelked mindig ott volt Vele!
Végigéltél mindent, mit Ő elszenvedett,
s Szereteted enyhítette a Szentséges Szent Sebet!
Soha nem mondtad, -bár sejtetted tán,- hogy Ki Vagy Te,
A Szeretet volt "csak" Életed Szentsége!
Így adtál példát sok földi utódnak,
hogy érzékenységet Tőled tanuljanak
Áldj meg most bennünket Szentséges Jó Anya,
hogy szívünk e Szeretetet visszasugározza.
Példád, s mit megtanultunk Tőled,
adja minőségét vállalt tetteinknek!
Így legyen egyenként, minden ember külön,
virágzó szív, melyben ott az Atyai Öröm!

Szent Mihály ima - ima védelemért
Szent Mihály ima XIII. Leó pápa (1810-1903, 1878-tól pápa) éppen szentmiséjét fejezte be egy vatikáni kápolnában 1884. október 13-án. Már távozni készült, amikor hirtelen megállt az oltár lépcsőjénél. Mereven állt mintegy tíz percig, mint aki önkívületbe esett. Arca hamuszürke lett. Amikor végre megmozdult, egyetlen szót sem szólt a körülötte állókhoz, hanem dolgozószobájába sietett és íróasztalához ült. Ott megfogalmazta azokat az imákat, amelyek végzését minden szentmise után elrendelte. Ezek egyike az alább következő imádság Szent Mihály támogatásáért a sátán elleni harcban.
Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen.
A fenti Szent Mihály ima ma is aktuális. Magánimaként nemcsak imádkozható, hanem az Egyház kifejezetten ajánlja is a híveknek a Gonosz elleni küzdelemben.
forrás: http://www.hagiosz.net/?q=szentmihalyima

Mi nők
Ez az oldal nőkhöz szeretne szólni. Nekik szeretne segíteni, hogy önmagunkért is tudjunk imádkozni.
Az én életem is sokszor inkább nehéz, mint könnyű, inkább bonyolult, mint egyszerű, nem mindig biztonságos, sőt néha kifejezetten veszélyes és kimerítő. Bizony gyakoribb az erős forró szél, mint a a friss hűsítő szellő. Azonban megtanultam, hogy Isten igenis egyengeti az utamat, és lecsendesíti a körülöttem dúló szélvihart. Ő az aki biztonságban megőriz engem. Ezek a dolgok azonban nem maguktól történnek - imádság nélkül semmiképpen. De rohanó életünkben alig jut idő az imádságra! S ha mégis fohászkodunk, csak a legszükségesebbek járnak a fejünkben, azzal viszont nem törődünk, hogyan kerüljünk közelebb az Úrhoz, hogy megismerjük őt, és megosszuk vele szívünk legmélyebb vágyait. Ha nem töltünk elég időt Isten társaságában akkor annyira kimerülhetünk, hogy nem tudjuk ellátni feladatainkat. Az Ő útmutatásánál nincsen fontosabb. Nehéz pillanatainkban rádöbbenünk, hogy mennyire fontos, hogy az saját útjaink helyett az Ő ösvényein járjunk. A pillanatnyiból az örökkévalóba emeli létezésünket, s általa képessé válunk az igazán lényeges dolgok megértésére. Felnyitja a szemünket, hogy meg tudjuk különböztetni az igazat a hamistól. Megerősíti hitünket, és arra sarkall, hogy higgyünk akár a lehetetlenben is. A ima által Istent követő asszonyokká leszünk.
Gyakran imádkozom férjemért, gyerekeimért, barátokért, családtagokért, sőt olyan emberekért is, akiket csupán hírből hallottam. Sokszor úgy érzem értük könnyebb imádkozni, mint magamért. Nem okoz problémát, hogy mások igényeit felismerjem, engem magamat azonban csupa olyan gond gyötör, amelyek bonyolultak, nehezen megfoghatóak, és szinte nem lehet őket megnevezni. Érezted már valaha, hogy kicsúszik kezeid közül az irányítás? Aggódtál már amiatt, hogy megfeledkezel egy fontos feladatról azért, mert túl sok szerepnek és elvárásnak kell megfelelned? Én bizony nem egyszer. Volt már olyan érzésed, hogy egy helyben toporogsz és az életed nem tart sehová? Szeretnéd jobban érezni Isten közelségét? Jó hírt mondok: Isten szándéka, hogy megéld mindezt! Isten akarja, hogy az Ő útján járj, gyarapodj hitben, és mélyedj el igéjének igazságában. Azt akarja, hogy minden reményedet és álmaidat a kezeibe helyezd, s szükség idején nála keress menedéket. Ha így teszel, Isten áldásai záporoznak majd rád egész életedben. De imádság nélkül ezt nem valósíthatod meg.
Ima a lelki vezetésért: Uram, Te vagy az életem ura. Reád bízom az életemet, és meghívlak, hogy uralkodj az elmém, a lelkem, a testem és a szellemem felett. Egész szívemből és lelkemből szeretlek. Életem minden területén kérlek Te uralkodj. Add, hogy naponként felvehessem a keresztemet, és követhesselek Téged. Segíts Uram, hogy habozás nélkül igent mondjak, amikor megmutatod, merre kell haladnia életemnek. Nincs más vágyam, minthogy neked tetsző módon éljek, és semmiben ne vonakodjak megtartani a Te parancsaidat. A Te kezedbe helyezem minden javamat: a kapcsolataimat, a pénzügyeimet, a munkámat, a lelkemet a testemet, az időmet, a döntéseimet, a vágyaimat. Neked ajánlom az életemet a maga teljességében Uram. Vezess engem az úton, amit kijelöltél számomra.
Életet adó szavak: Uram, segíts, hogy olyan emberré váljak, akinek a szavai nem rombolnak, hanem építenek. Töltsd meg mindennap újra és újra a szívemet Szentlelkeddel, hogy a Te szereteted és jóságod áradjon ajkamról. Ne hagyd, hogy gonosz vagy hamis dolgokat fecsegjek. Értelmemet feléd fordítom, naponta Téged dicsőítelek, és mindenért hálát adok. Töltsd el szívemet szeretettel, békességgel és örömmel, hogy ezek folyjanak ajkamról. Te add a megfelelő kifejezéseket a számba, s mutasd meg, hogy mikor beszéljek és mikor hallgassak inkább. Segíts Uram, hogy olyan asszonnyá váljak, aki jóindulatúan, tisztán, meggyőzően és reményt hozóan beszél.
Szabadíts meg a negatív érzelmektől: Uram add, hogy örömben és békében élhessek. Adj erőt és megértést, hogy ellenálljak a harag, keserűség, reménytelenség, magányosság, félelem és bűntudat érzésének. Tudom, hogy Te sokkal nagyszerűbb dolgokat tartogatsz számomra. Hálás vagyok Uram, hogy szorongatásomban hozzád kiálthatok: "Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltása a fülébe jutott." (Zsolt 18,6)
A múlt terhe: Uram, imádkozom, hogy szabadíts meg a múltam minden terhétől. Bármiben is tettem a múltamat börtönömmé, szabadíts és gyógyíts meg engem, lény a Megváltóm! Nálad keresek otthont. Taníts meg Krisztus Urunk gondolkodásmódjára, hogy felülkerekedhessek a múltam nyomasztó emlékein. Nem akarok a múlthoz láncoltan élni, mert nem bocsátottam meg valakinek. Segíts, hogy meg tudjak bocsátani, ha arra van szükség. Segíts, hogy mindig előrefelé nézzek és ne hátrafelé pillantgassak a rég volt eseményei felé. Tudom, hogy minden nap új utakra vezetsz engem. Segíts, hogy arra összpontosítsak hová tartok, és ne arra honnan jövök.
Ellenállni a bűn kísértésének: Uram, adj nekem erős lelket, és tiszta elmét, hogy kikerülhessem az ellenség csapdáit! Segíts a kísértést elkerülni, szabadíts meg engem a gonosz tervétől, mellyel bukásomat akarja. Jézus nevében lerázok magamról minden kísértést, amely a legutóbbi időben ért. Add Uram, hogy ellenálljak mindannak, ami el akar téríteni engem a Te egyetlen igaz utadról. Köszönöm, hogy megszabadítasz a kísértéstől engem is. Örök hála, Atyám, hogy távol tartod tőlem a gonoszt.
Ima oltalomért: Uram, kérlek terjeszd óvó karod fölém. Védj meg a balesetektől, a betegségektől, a gonosz befolyásolásától. Oltalmazz, bármerre is járok, különösen, ha repülőre, autóba vagy más közlekedési eszközre ülök. Küldd hozzám védőangyalaidat, hogy cselekedeteimet vigyázzák. Add, hogy kézen fogva vezessenek engem. Köszönöm Uram, hogy célt téveszt minden fegyver, amit ellenem kovácsoltak. Óvj meg engem a rossz emberektől, és ne hagyd, hogy váratlan veszedelem szakadjon rám. Hálát adok, hogy biztonságban élhetek!
Ima egészségért: Uram hálás szívvel köszönöm, hogy Te vagy az én gyógyítóm. Hozzád fordulok, ha megsérülök vagy ha beteg vagyok. Most is hozzád imádkozom, hogy erősíts és gyógyíts meg engem! Ha beteg vagyok segíts, hogy megtaláljam a megfelelő orvost, s adj ennek a szakembernek annyi bölcsességet, hogy képes legyen engem meggyógyítani. Légy gyógyítója testemnek, hogy a Te akaratoddal összhangba cselekedhessek. Segíts, hogy enyhülést és megszabadítást nyerjek életem és testem azon területén, ahol arra szükség van. Taníts meg rá, hogyan vigyázhatok legjobban egészségemre! Adj nekem erőt, hogy olyasmit egyek és igyak, ami jó tesz egészségemnek!
Ima a félelem legyőzéséért: Uram, Te vagy világosságom és szabadulásom, Te vagy oltalmam. Kitől félhetnék? Ha van olyan gondolatom, amelyet a félelem irányít, kérlek tárd fel előttem azt. Mutasd meg életem mely területén hagytam, hogy megtelepedjen a szorongás és az aggodalom! Tudom, hogy nem adtál nekem félős lelket, ezért minden hitemmel visszautasítom a rettegést, és helyette azt az erőt, szeretetet és kitartást kérem, amit nekem szántál! Köszönöm, hogy azok akik benned bíznak sohasem szenvednek hiányt semmi jóban.
(Stormie Omartian: A jó élet titka: a nők fohászának ereje című könyve alapján)